Szerző: Folyó Gergely

2011. szeptember 2. 08:53

Két vállra fektették az Xbox 360 védelmét

Bár a Microsoft konzolja eddig is biztos pont volt a kalózok számára és az Xbox 360-on évek óta futtathatók a másolt játékok, két hacker a hétvégén olyan törést mutatott be, ami ellen állításuk szerint védekezni sem tud a gyártó, a konzol mindegyik típusán működik, ráadásul a felhasználók gyakorlatilag úgy buherálhatják majd a gépüket, ahogy jól esik nekik.

Ha valamiben, akkor biztonság terén alaposan lemaradt az Xbox 360 a PlayStation 3-mal szemben, a Microsoft konzolját ugyanis már a megjelenése után néhány hónappal feltörték, ráadásul a hackereknek különösebben meg sem kellett izzadniuk a védelmi rendszerrel. A gyártó rendszeres szoftverfrissítésekkel próbálja megszorongatni a kalózokat (az új verzió kötelező a frissen megjelent játékok futtatásához, de a telepítése után a feltört firmware elavulttá válik), azonban a gyakorlatban rövid idő után menetrendszerűen megérkezik a legújabb hack is. A Microsoft tehát elejét nem tudta venni a wareznek, legfeljebb bosszantotta vele a kalózokat, a pénzért dolgozó hackereknek pedig jó üzletet csinált.

Egyenesen a szívébe

A múlt hétvége legnagyobb szenzációja volt, hogy két hacker, GliGli és Tyros kiadta az úgynevezett Reset Glitch Hacket, ami révén elvileg az Xbox 360 minden típusa “JTAG-elhetővé” válik. Az eljárással évek óta kísérleteznek, a lényege, hogy a korábbiakkal ellentétben a hack nem a lemezmeghajtót célozza (eredetileg az volt az alapvető elvárás, hogy a DVD-olvasót becsapva futtathatók legyenek a másolt játékok), hanem magát a processzort, hogy az Xbox 360-on bármilyen "homebrew" alkalmazást el lehessen indítani.

Ott leszel?

Janklovics Péter stand-upol a SYSADMINDAY-en!

Ott leszel? Janklovics Péter stand-upol a SYSADMINDAY-en!

A védelem megkerüléséhez a hackerek a bootoláskor alacsonyabb órajelre állították a processzort arra a pillanatra várva, mikor rendszer a bootloadert ellenőrzi. Észrevételük szerint ha ilyenkor egy rövid “reset” impulzust küldenek, a gép nem indul újra, hanem megváltozik az ellenőrző rutin működése, így akár hackelt bootloader is betölthető, amivel azután bármilyen programot el lehet indítani.

03:59
 

Reset Glitch Hack on Slim By GliGli | Homebrew-Connection.org

Még több videó

A művelethez viszont szerencse is kell, pontosan nem lehet megállapítani, mikor van szükség az impulzusra, ezért egy külső vezérlő segítségével végtelenítve resetelik a gépet, amíg a hackelt bootloader működésbe nem lép. Az első beszámolók szerint éppen ezért az új hack egyelőre nagyon kiforratlan, egyes esetekben akár két percig is eltarthat, mire működésre lehet bírni, és átlagosan csak minden negyedik próbálkozás jár sikerrel. Az, hogy a törés hosszú távon milyen hatással lesz a konzol állapotára, nem tisztázott.

Ezt már a Microsoft sem oldja meg?

A hack kiötlői szerint szoftveres frissítés nem segíthet a Microsofton, ráadásul a törés a felhasználók kezébe is hatalmas szabadságot ad többek között azért, mert így a modderek az Xbox 360 processzorának mindhárom magjához hozzáférhetnek. Bár egyelőre “csupán” a Linux alapú Xell és egy Nintendo 64 emulátor fut a rendszeren, a jövőben az is megoldható lesz például, hogy a játékokat lemezre írás nélkül, pendrive-ról vagy merevlemezről futtassák a felhasználók, alternatív dashboardokat telepítsenek fel, torrentezzenek rajta, de az elveszett DVD-kulcsok kiolvasásával az “elflashelt” gépek is megmenthetők lesznek.

A hack elvileg az Xbox 360 összes típusán működik - a konzol módosítása egyébként illegális, és a garancia azonnali elvesztésével jár -, de eddig csak a kalózok szemszögéből “problémásnak” tartott slim változaton, illetve a Jasper kódnevű modelleken tesztelték azt, a korábbi Xenon és Falcon típusokon nem. Mindezzel együtt a törés egy másik ütőkártyát is könnyedén kihúzhat a Microsoft kezéből, ez pedig az elmúlt hónapokban tesztelt “új” lemeztípus, ami egyébként egy szokványos dupla rétegű DVD, csak a korábbi a játékok lemezeivel ellentétben nincsen rajta videópartíció - ez természetesen megint bekavar a kalózoknak, akiknek JTAG nélkül az új flashre kell várniuk, hogy játszhassanak a legújabb címekkel.

a címlapról

last minute bug

28

Döcögősen rajtol a Firefox 78

2020. július 3. 10:05

A Mozillának az utolsó utáni pillanatban kiszúrt bugok miatt kellett félbeszakítania a frissítés kiadását.