Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Google: vissza a gyökerekhez!

Gálffy Csaba, 2011. április 13. 09:21
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Google megrekedt a keresésnél. Hiába próbálkozik a cég, egyelőre új bevételi forrást nem találtak, pénz szinte kizárólag csak a keresési felületen megjelenített hirdetésekből folyik be. Sikeres projektek természetesen voltak és vannak - de az Androidtól a Gmailig mindenik csak a keresés felé generál látogatókat, önmagukban nem állnak meg.

hirdetés

A Google bevételeit meghatározó keresés a céggel egyidős, a cég létrejötte óta nem sikerült más bevételi forrást találni. Ugyan pánikra semmi ok, hihetetlenül jövedelmező ponton ragadt be a Google, de ez nem von le semmit a tényből: a cég a keresés monetizációját eredményező innováció óta pénzügyi értelemben nem tudott semmit letenni az asztalra. A vállalat sikerei egyelőre elfedik ezt a tényt, rengeteg projektjük sikeresen fut, hosszútávon azonban a megújulni nem képes céget a feltörekvők utolérhetik és megverhetik.

Gyorsuló lassulás

Valószínűleg ez járt Larry Page eszében is, amikor úgy döntött, hogy visszaveszi a cég irányítását. Ugyan Eric Schmidt komoly érdemi munkát végzett a cég valóban naggyá tételében, kezei alatt a Google felnőtt, stabil és nem utolsó sorban vastagon nyereséges vállalat lett. Közben azonban, mint minden nagy, stabil és nyereséges vállalat, a Google feláldozta a képességét a megújulásra. A vállalat a belülről jövő ötleteket látványosan félremenedzselte, a megvásárolt cégek termékeit pedig vagy halálra ítélte, vagy képtelen volt beváltani a hozzájuk fűződő reményeket. Jellemző példa a YouTube, amely megvásárlása után hosszú évekig csak masszív veszteséget okozott, és csak nemrég sikerült nyereséget termelnie - elsöprő piaci fölénye ellenére.

A cég eredeti hagyományai legendává értek, a 20 százalékos projektek, amelyeken minden fejlesztőnek munkaideje ötödét kellett töltenie az egész iparág gondolkodását frissítették fel. A Google azonban a keletkező projekteket rendszeresen félremenedzselte, így lett gigantikus bukta a Wave, az Orkut, de a Zümm (Buzz) is.

Inkubátor startupoknak

Page új terve szerint a Google fokozatosan visszatér majd startupos gyökereihez. A cél olyan belső inkubátort létrehozni, amelyben a Google játszaná a befektető szerepét, az alkalmazottak pedig ezért a tőkéért versengenének. A rendszer mímelné a hagyományos startup-finanszírozási módszereket, vagyis Page azt várja, hogy az alkalmazottak majd alaposan átgondolt és kidolgozott üzleti ötletekkel fogják megkeresni, ezek közül pedig néhányat sikerül komoly, új üzleti lehetőségekké kifejleszteni. A koncepció szerint a kisebb projektek a cég többi részétől jórészt függetlenül, csak a Google-t képviselő "befektető" kontrollja alatt fognak nőni, az ötletért illetve a fejlesztésért pedig a fejlesztők részesedést kapnak majd a "startupban".

A rendszer első hallásra valóban jó ötletnek tűnik, a Google masszív kolosszusát és döntéshozatali mechanizmusait megkerülő kis vállalkozások képesek lehetnek újraindítani a vállalat szekerét és betörni az olyan új, akár még nem is látható szegmensekbe, amelyek a következő évtized húzószegmensei lesznek. A könnyedén elérhető jelentős mennyiségű tőke azonban ugyanakkora átok is lehet, mint áldás. A belső startupok alapítóinak jellemzően nem lesz vesztenivalójuk a rendszerben, a Google pénzét teszik kockára - ha pedig bukás a történet vége, akkor egyszerűen visszamennek mezei fejlesztőnek. Ezzel szemben a valódi startupok alapítói egyrészt jelentős saját tőkét fektetnek vállalkozásaikba, másrészt komoly versenyt vívnak a többi induló céggel a befektetők dollárjaiért. A Google kezdeményezése sikeres lehet, ha ezeket a kemény feltételeket szimulálni tudja - ha nem, akkor a projektek sora juthat a túlfinanszírozott, azonban koherens vízióval nem rendelkező Wave sorsára.

Lecserélt jobbkezek

Page a meglévő struktúrákat is alaposan átalakította, a céget gyakorlatilag félautonóm egységekre bontotta, amelyek ezután egy-egy mindenható alelnök irányítása alá kerülnek. Így a mobilos üzletág feje Andy Rubin lett, Vic Gundotra felel a közösségi szolgáltatásokért, a Chrome fejlesztése Sundar Pichai, a Youtube és a videószolgáltatások Salar Kamangar alá tartoznak. A keresés Alan Eustace, a hirdetések pedig Susan Wojcicki irányításával működnek tovább. Az alelnökök fölött gyakorlatilag csak Page lesz majd, az eddig erős igazgatói bizottság ereje sokat csökken majd. Az átrendezett hierarchiának köszönhetően a Google struktúrája leginkább az Apple-ére hasonlít, Larry Page-nél megközelítőleg akkora hatalom összpontosul majd, mint Steve Jobs kezében.

Bár Page visszatérését a kormányrúdhoz nagy várakozások előzik meg mind a befektetők, mind az alkalmazottak körében, nem minden alakult jól az átalakítás körül. Rossz hír a cég számára, hogy távozni fog Jonathan Rosenberg, a Google fő termékmenedzsere. Rosenbergnek a belső információk szerint rengeteget köszönhet a Google, a hozzáértő igazgató kezében sok termék vált sikeressé. Rosenberg távozásához az vezetett, hogy a Page a cég összes felsővezetőjétől hosszútávú elkötelezettséget kért, a 49 éves Rosenberg pedig ezt nem vállalta, így ezután külső tanácsadóként segíti a vállalatot.

Válaszúton

Nem lesz egyszerű az új elnök-vezérigazgató dolga, könnyedén juthat a Yahoo élére korábban visszatérő alapító Jerry Yang sorsára. Yang a lendületét vesztett, ám sok tekintetben vezető vállalatot nem tudta kihúzni a kátyúból, majd a Microsoft általi felvásárlás megakadályozásával keresztbe tett egy valódi Google-rivális létrejöttének is, a befektetőktől pedig elvette a tisztességes kiszállás lehetőségét. Nem csoda, hogy a felháborodott felügyelőbizottság gyors ütemben váltotta le Yangot, a vállalat azonban azóta sem tért magához - és lehet, hogy már soha nem is fog.

A pozitív példát természetesen Steve Jobs szolgáltatja, aki az Apple-t saját képére formálva egy innovatív, mozgékony vállalatot épített fel, amely képes egész piacok megteremtésére. Bár Jobs vezetői szokásai sok kérdést vetnek fel, a valódi vízióval rendelkező elnök-vezérigazgató képes volt életre kelteni a tetszhalott Apple-t, köszönhetően a befektetők és az alkalmazottak feltétlen bizalmának.

A mai Google persze nagyon messze van az akkori Apple-től, mind pénzügyileg, mind a cég belső hangulatát illetően. Az Eric Schmidt távozásához vezető stagnálás azonban arra utal, hogy amennyiben nem sikerül a céget újra növekedési pályára állítani, könnyen lehet, hogy a Google tündöklése után a lassú hanyatlás évei következnek.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.