Szerző: Bodnár Ádám

2010. június 04. 12:24:00

Jobs szerint vége a PC- korszaknak, Ballmer szerint nem

A héten zajlik a Wall Street Journal által szervezett D8 konferencia, amelyen meghívott vendégként szerepelt Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója és Steve Ballmer, a Microsoft első embere is. Jobs szerint a PC-k korszakának vége van, Ballmer azonban tagadja. Valójában mind a ketten ugyanazt mondják, csak más szavakkal.

A vele készített interjú során Steve Jobs határozottan kijelentette, a PC-korszaknak örökre vége, a személyi számítógépek helyét át fogják venni más eszközök mint amilyen például az iPad is. \"Amikor agrárnemzet voltunk, minden autó teherautó volt\" - magyarázta Jobs. \"De ahogy az emberek beköltöztek a városokba, személyautókat kezdtek vásárolni. Szerintem a PC-k olyanok mint a teherautók, egyre kevesebb embernek lesz rájuk szüksége.\"

Az Apple két hónapja dobta piacra az iPad tabletjét, amely minden várakozást felülmúló sikert aratott, bemutatása óta 2 millió példányban kelt el. Az Egyesült Államokban akkora kereslet volt a gépek iránt, hogy a nemzetközi premiert el is kellett halasztani, a vállalat egyszerűen képtelen volt kielégíteni az igényeket. Elemzőcégek 7-10 millióra becsülik a tabletek idei piacát, ennek jelentős részét valószínűleg az Apple fogja megkaparintani. Sokan vélik úgy, hogy az iPad forradalmasítja a piacot és a jövőben leváltja a lakossági szegmensben a PC-ket, vagy legalábbis azok egy részét. A PC-vásárlóknak látszólag ezt nem tudják, a Gartner előrejelzése szerint 2010-ben 22 százalékkal fog nőni a PC-piac és így 376 millió készülék talál gazdára világszerte, összesen 245 milliárd dollár értékben.

\"\"

Fotó: All Things Digital D8

PC-e a tablet vagy sem?

Steve Ballmer, a Microsoft vezére szerint távolról sincs erről szó és az elkövetkező években az emberek egyre nagyobb számban fognak PC-ket vásárolni, ami a mobil gépek terjedésének köszönhető. Korábban egy háztartásban rendszerint egy asztali számítógép szolgált ki mindenkit, mára a számítógép valóban személyivé vált és egyre inkább jellemző, hogy nem háztartásonként, hanem személyenként van egy-egy notebook. Az iPad által célba vett netbookok térhódítása is tovább folytatódik, az iSuppli  szerint idén 30 százaléknál nagyobb növekedés várható ebben a piaci szegmensben, így a gyártók összesen 34,5 millió gépet adnak el.

Ballmer egyetért Jobs-szal abban a tekintetben, hogy számos újfajta készülékformátum alakul ki. Ám amíg Jobs a tableteket nem kezeli PC-nek, a Microsoft vezére úgy látja, ezek a készülékek valójában a PC-k egyfajta továbbfejlődésének tekinthetők. Redmond számára persze az lenne a kívánatos, ha a tabletekre is ki tudná terjeszteni a Windows dominanciáját, amely a PC-k 94 százalékán fut világszerte. Ballmer bízik abban, hogy pár éven belül a tableteken is a Windows lesz a meghatározó operációs rendszer, bár azt elismeri, sokat kell még dolgozni azon, hogy a hagyományos értelemben vett PC-kre fejlesztett szoftvert erre a területre optimalizálják. \"A verseny elkezdődött\" - mondta Ballmer.

A Microsoftnak a tabletek szegmensében nem csak az Apple az ellenfele, hanem a Google is, amely az Androidot szeretné ezeken a készülékeken látni. Ballmer azonban úgy véli, ahogy a netbookok vagy az olcsó laptopok területén sikerült visszaverni a Linux támadását, itt is sikerülni fog. Hiába dobott piacra több gyártó is Linuxot futtató netbookokat, eladhatatlannak bizonyultak mert a vevők a Windowst futtató gépeket keresték és ma már kivételesnek számít az a netbook, amelyen nem Windows fut. Ballmer azt reméli, a tabletek piacán is hasonló lesz a helyzet.

\"\"

Fotó: Engadget

Felrázza a mobilpiacért felelős részleget

A mobilpiacon már távolról sem szerepel olyan jól a Microsoft ahogy szeretne, amit maga Ballmer is elismer. A Windows Mobile jelenleg csak az ötödik legnépszerűbb okostelefon-platform a Symbian, a BlackBerry OS, az iPhone OS és az Android mögött, részesedése mindössze 8,7 százalék. A redmondiak vezére szerint gyorsan nő és változik a piac, így a Microsoftnak még jó esélye van arra, hogy visszaszerezze pozícióját az év végén érkező Windows Phone 7-tel. Az elmúlt néhány éven belül többször is változtak a vezetők szereplők, emlékeztetett Ballmer.

A Windows Phone-ért is felelős Entertainment and Devices részlegnél a múlt héten tartott \"nagytakarítást\" Steve Ballmer. Az átszervezések részeként ősszel távozik Robert J. Bach elnök, valamint James Allard műszaki vezérigazgató, a részleg irányítását pedig Ballmer veszi a kezébe, hogy biztos lehessen benne, sínre kerül az üzlet.

a címlapról