Szerző: Dojcsák Dániel

2009. június 19. 12:32

Százmillió dollárt költene mobilokkal kapcsolatos kutatásokra az IBM

Az IBM 100 millió dollárt költ majd a következő 5 évben mobiltechnológiai fejlesztésekre, melyek érintik majd mind a fogyasztói, mind az üzleti területeket. Az mobiltelefonoktól és egyéb hordozható eszközöktől való egyre nagyobb függés okán gondolja úgy az IBM, hogy a mobil kommunikációt hatékonyabbá és sokkal könnyebbé kell tenni.

100 millió dollárból 3 téma

\"A mobil eszközök fokozatosan beépültek a hétköznapokba, ma már mindenhol ott vannak, s segítenek átlépni a földrajzi, gazdasági, társadalmi és egyéb határokat\" -- mondta Dr. Gurudth Banavar, az IBM Research mobilkommunikációért felelős globális vezetője. A kutatások három területre fókuszálódnak majd, a nagyvállalati mobiltechnológiák erősítése mellett a fejlődő piacok mobilitása és a vállalati rendszerek és a végfelhasználó közti mobil felhasználói élmény javítása kapott kiemelt figyelmet.

Egyre több vállalati felhasználó bízik ma már a mobil kommunikációban, így a cégeknek szüksége van arra, hogy az alapszolgáltatások mellett az extra szolgáltatások is könnyen kezelhetőek és telepíthetőek az eszközökre. Az egyik új IBM-technológia, a BlueStar például igyekszik automatizálni a nagyvállalati mobiltelefonok és alkalmazások működését, a céges feladatok mobillal támogatott szervezését. A BlueStar egy biztosítónál végzett teszten például a kéréseket automatikusan az adott feladat helyszínéhez legközelebb tartózkodó ügynöknek küldte el, miután ellenőrizte a GPS-adatokat, illetve egyeztette a naptárban lévő bejegyzéseket is. A kliensekből kinyert adatok elemzése után a rendszer pedig a szükséges információkat egy biztonságos csatornán keresztül eljuttatja vissza az ügynökök készülékeire.

Nem csak a vállalatokra figyelnek

Az ilyen kifinomult rendszerek fejlesztésének ellenpólusa lehet a szegényebb régiók felzárkóztatását célzó kezdeményezés. Az Internet World Stats szerint a világ lakosainak 83 százaléka még mindig nem rendelkezik számítógépen keresztüli internethozzáféréssel. Éppen ezért az IBM egy olyan  projektet kezdett Dél-Indiában, melynek keretében az elmaradott régiókban a mobiltelefonon kereszüli internetkapcsolatot használva juthatnak tartalmakhoz. Ráadásul úgy, hogy okostelefon se kelljen hozzá, hiszen nem lehet azzal számolni, hogy azok, akik nem engedhetik meg, hogy számítógépet és fix internetelőfizetést tartsanak, azoknak a mobilja okostelefon lenne.

A harmadik fókusz pedig arra irányul, hogy jobb kapcsolat alakulhasson ki a vállalati rendszerek és a mobil végfelhasználó között. A fogyasztói és üzleti szokásokat figyelembe véve az IBM mérnökei úgy látják, hogy egy sokkal jobban testreszabható mobil webre lenne szükség. \"A mobilitás és az ehhez kapcsolódó elemzések minden vállalat üzleti folyamatait meg fogják változtatni\" -- mondta Paul Bloom, az IBM Telecom Research vezető technológiai szakértője. Meg fog változni a vállalatok viszonya vevőkhöz, alkalmazottakhoz és partnerekhez, s a munka és az üzletelés is egy jóval hatékonyabb és intelligensebb formát ölthet majd.

A hétköznapok része lehet pár éven belül

Az IBM szerint olyan funkciók jöhetnek létre a kutatások nyomán, amik például lehetővé teszik az emberek számára, hogy valós időben monitorozzák otthonuk energiafelhasználását távolról, vagy éppen sokkal kényelmesebbé válnak majd az online vásárlások, illetve közelebb kerülnek mind a személyes, mind a szakmai hálózatok és közösségek az emberekhez. Az IBM kapacitásai valószínűleg elegendőek lesznek a 100 milliós kutatási alap kihasználására, hiszen a világon nyolc laborba szétszórva 3000 tudós dolgozik az IBM kutatási részlegén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról