Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Az informatika fejlődése a sci-fi irodalom szemszögéből

Budai Péter, 2004. augusztus 18. 09:50
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

4. oldal: Mesterséges intelligencia, kibernetika, robotika

A számítástechnika részterületei közül a legnagyobb visszhangot a mesterséges intelligencia és a kibernetika kelti mind a könyvekben, mind a mindennapi életben. A tudomány folyamatosan próbálkozik az emberi agy és a test működésének megismerésével, egyre jelentősebb sikereket elérve. A tudomány nem csak az elme sajátosságainak felfedezésén dolgozik, hanem szeretne annak hasonlatosságára önálló intelligenciával rendelkező robotokat, automatákat készíteni. Jelenleg még nem rendelkezünk kellő ismeretekkel az agyról ahhoz, hogy azt megközelítő teljesítményű és felépítésű számítógépeket építsünk, azonban ez nem jelenti azt, hogy a számítástechnika nem kísérli meg saját módszereivel leküzdeni a közel sem egyszerű feladatot.

A számítástechnika mesterséges intelligencia szakterülete a már ismert, valamint próbaképpen kitalált informatikai és matematikai módszerek révén kísérli meg gondolkodásra képes gépek és szoftverek elkészítését, ezzel szemben az agykutatás, mint az orvostudomány szintén jelentős horderejű területe az emberi agy tényleges működése irányából közelíti meg a problémát. A két szakma sok ponton találkozik, mivel az informatikusok gyakran az orvostudomány eredményeiből nyernek ötleteket, az agykutatók pedig néha a komplexebb informatikai rendszerek szemszögéből is vizsgálják a biológiai jelenségeket. Várhatóan a technológia fejlődésével a két terület egyre nagyobb átfedésekkel fog egymás mellett létezni, és megjelenhet a mesterséges eszközök és az élő emberi agy összekapcsolásának lehetősége is.

A gondolkodó gépek nagyon hamar elterjedtek a tudományos-fantasztikus művekben, ami részben annak is köszönhető, hogy különösebb technikai ismeretek nélkül el lehet képzelni egy emberszerűen viselkedő és kinéző gépet, gondolataik és cselekvéseik bemutatásához pedig az irodalom eszközei tökéletesen megfelelőek. Azonban vannak olyan írók, akik a robotika -- a számítástechnika azon ága, ami az önállóan gondolkodó, esetleg cselekvő gépekkel foglalkozik -- képzeletbeli fejlődését mutatják be regényeiken keresztül. Ehhez már komolyabb informatikai ismeretekre van szükség, hogy a gondolkodás folyamatát számítógépes jelenségekkel párhuzamba lehessen állítani.

A terület talán legnagyszerűbb képviselője Isaac Asimov volt. Olvasmányos könyvein keresztül detektívregények és cselekményes, gondolatébresztő novellák segítségével ismerteti meg olvasóit a bonyolult számítógépes alapokon működő gépek fejlődésével, gondolkodásuk sajátosságaival. Asimov első, kifejezetten robotokkal foglalkozó novellái 1940-ben jelentek meg. Ezeket, illetve az egészen 1969-ig íródott robotközpontú műveket az Én, a robot című könyvbe gyűjtötték össze. A novellákat utólagosan szerkesztett átvezetések kötik össze, amiben Asimov kedvenc elképzelt robotpszichológusa, Susan Calvin nyilatkozik egy újságírónak a robotika elmúlt évtizedeinek eredményeiről és érdekesebb eseményeiről. A rövid történetek alapkonfliktusait rendszerint a gépekkel szembeni emberi viselkedés, vagy a robotok működéseinek hibái, furcsaságai adják. Ahhoz képest, hogy milyen régen íródtak, a jelen számítógépekkel foglalkozó szakemberei is felfedezhetnek analógiát saját munkájuk és a robotika tudósainak tevékenysége között.

A robotpszichológia tudománya az emberi agy működésének ismeretét és a pszichológiát hívja segítségül az alapvetően informatika-központú problémák megoldásához, és szinte debuggolást (hibakeresést) végeznek, csakúgy, mint manapság a programozók. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy milyen sok közös vonás fedezhető fel például egy bűnténnyel kapcsolatos nyomozás, és egy számítástechnikai probléma körülhatárolása és megoldása között. Mindenki, aki komolyabban érdeklődik a számítógépek és a szoftverek lelkivilága iránt, könnyebben megbarátkozhat a témával, ha először elolvassa Asimov könyveit. Gondolkodtat, szórakoztat, fejleszt.

Asimov elképzelései lassan alakot öltenek a jelen mesterséges intelligencia kutatásaiban is, azonban a robotok emberszerű gondolkodása még jóval távolabbinak tűnik, mint a könyvekben szereplő dátumok azt előrejelezték. Susan Calvin, aki a robotok tökéletes emberré válásának első lépéseit felügyelte, a regények szerint 1982-ben született, és 2003-ban szerezte meg diplomáját. 2008-ban már az Amerikai Robot elnevezésű cégnél dolgozott, mint robotpszichológus. Sajnos nem valószínű, hogy az elkövetkező négy év ilyen mértékű fejlődéssel járna a robotikát, a kibernetikát és a mesterséges intelligenciát tekintve. 2015-ben már bányászrobotok érkeztek a Merkúrra.

Műveiben találkozhatunk különleges inspirációval megáldott, és akár hazug robotokkal is. A robotok működése a pozitronagy kifejlesztése révén vált lehetségessé. Azért, hogy a gondolkodó gépek semmilyen esetben se veszélyeztethessék az embereket, és elvégezzék a rájuk kiszabott feladatokat, a tudósok minden robot agyát a robotika három törvényének betartására kötelezve készítik el. Ezek így hangzanak:

  1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
  2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az Első Törvény előírásaiba ütköznének.
  3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az Első és a Második Törvény előírásaiba.

Mint látható, ezek a törvények többnyire tágan értelmezhető fogalmakat tartalmaznak, emiatt a robotok (különösen a picit is hibásan működők, vagy a filozofikusabb gondolkodásúak) az adott helyzetekben eltérően reagálhatnak a három törvény nyomására. Az esetek nagy többségében azonban megfelelőnek bizonyult ez a fajta megközelítés, még akkor is, ha nehezen fogható meg, mi nevezhető az ember olyan mérvű károsodásának, ami a robot közbeavatkozását igényli.

A későbbi regényekben konfliktust jelent az is, hogy az évezredek alatt bekövetkező, helyileg eltérő mutációk miatt egyes robotok a saját gazdáikat tekintik csak igazi embereknek, a más bolygóról érkezőket pedig betolakodóknak érzékelik, és a három törvény kötöttsége nélkül viszonyulnak hozzájuk.

Susan Calvin szükségesnek érezte, hogy 2052-ben megfogalmazza az Első Törvényt az egész emberiségre alkalmazva, de ezt még nem ültetik át a gyakorlatba. Később a robotok egy csoportja saját magát átprogramozza, hogy a Calvin által kimondott, ekkor már Nulladik Törvényként ismert direktívát is figyelembe kelljen venniük cselekvéseik során. Ennek következtében a robotok néha olyan dilemmák előtt álltak, amit képtelenek voltak egyértelműen feloldani, és gyakran meg is hibásodtak miatta. Elvégre nem egyszerű minden cselekedetünk összes hatását az emberiség egészére kivetíteni, és ennek megfelelően nanoszekundumok alatt dönteni.

A törvények értelmezése minden lehetséges helyzetben olyan asszociációs képességet kíván meg a mesterséges intelligenciától, ami nemhogy 2008-ra, de még talán hosszú évtizedekig elérhetetlen lesz a tudomány számára.

Asimov a robotokon kívül a Galaktikus Birodalom létrejöttéről, tündökléséről és bukásáról is meglehetős alapossággal ír. Ebben a világban már nem találhatóak meg a robotok, mivel saját működésüket károsnak tekintették az emberiség fejlődésére nézve. Ezek után titokban, kis csoportokban tevékenykedtek, az univerzum lakosságának tudta nélkül. Kritikus helyzetekben a háttérből irányítva siettek az emberiség védelmére. Felfedezték, hogy ahhoz, hogy tényleges gyámkodásuk nélkül is biztonságban fejlődhessen az emberi civilizáció, szükség van a pszichohistóriára.

A pszichohistória egy olyan kitalált tudomány, ami a társadalomtudományok és a matematika egyvelegéből született, és képes hatalmas méretű embercsoportok viselkedésének bizonyos valószínűségi határok közötti megbecsülésére. Egyetlen ember cselekedeteinek megjóslására azonban tökéletesen alkalmatlan. A pszichohistória kifejlesztése révén lehetővé vált az Új Galaktikus Birodalom megtervezése, ami a haldokló Birodalom nyomdokaiba léphet, és a robotok irányítása nélkül is életképes lesz. A végső megoldás a Gaia képében jelenik meg a műben, ami a teljes univerzumot átszövő csoporttudat megteremtését tűzi ki célnak az emberiség saját védelme és korlátlan fejlődése érdekében.

Asimov szívesen vegyítette űrben játszódó detektívregényeit, a Galaktikus Birodalommal kapcsolatos, és a robotokkal foglalkozó műveit, így életműve egy monumentális utópiának, társadalomfejlődés-leírásnak is felfogható. Az ettől a három témakörtől eltérő, tisztán tudományos értekezéseket is írt. Asimov jelentős szakembernek számított a szerves kémia és a csillagászat terén is.

A kibernetika fejlődése is nyomon követhető a tudományos-fantasztikus műveken keresztül. Az elhasználódott, vagy egyes feladatokra alkalmatlan, gyenge emberi végtagokat és testrészeket az elképzelt modern technológia könnyedén kicserélheti fémvázból készített elektronikus eszközökkel, amik az eredetihez képest jóval strapabíróbbak és egyszerűen javíthatóak.

A kibernetikával foglalkozó művek közül érdemes kiemelni William Gibsont, aki izgalmas, kalandos sci-fi regényein keresztül értekezik a témáról. A Neurománc című alapműben, és folytatásaiban (pl. Mona Lisa Overdrive, Count Zero) részletesen ír a közeljövő emberi társadalmáról, ahol már teljesen megszokottá válik a kibernetikus implantátumok emberekbe illesztése harci képességeik, vagy éppen túlélési esélyeik növelése érdekében. Előzményében, a Virtuálfényben pedig elsőként ír a mátrixról, mint egy lehetséges virtuális világról, bár annak vizuális képessége messze elmarad a Mátrix c. filmben láttottaktól, helyette a korai számítógépes, 3D játékok hangulatát idézi. Leginkább ez a regénysorozat felelős a cyberpunk néven ismertté vált sci-fi irányzat létrejöttéért, ami leggyakrabban egy korrupt, sötét jövőt mutat be, ahol az emberek a technika összes létező lehetőségének felhasználásával küzdenek céljaikért, és saját fennmaradásukért.

Nem szabad szó nélkül elmenni két olyan klasszikus mellett sem, mint a George Lucas által megálmodott Csillagok Háborúja széria, valamint a Star Trek televíziós sorozat. Mindkettő hatalmas népszerűségnek örvend napjainkban is, és a távoli jövőben, egy technikailag fényévekkel előttünk járó világról szól. Az ottani szereplők nem lepődnek meg az emberszerűen gondolkodó robotoktól, és a bolygóméretű fegyverektől sem. Mivel hosszú sorozatokról van szó mindkét esetben -- évtizedek alatt több film, és számtalan könyv készült róluk -- érhető, hogy a ma ismert tudományos eredmények szépen, lassan beépültek ezekbe a sci-fikbe is, sőt a jövőbeli társadalmak saját fejlődése sem állt meg, mivel az írók fantáziája is újabbnál újabb eszközöket fedezett fel.

Érdekesség, hogy Arthur C. Clarke többször is kísérletet tesz, hogy a Star Trek széria teleportációs berendezéseit, és más technikai csodáit megmagyarázza, a ma embere számára tudományos eszközökkel elképzelhetővé tegye. A 3001. ürodisszea függelékében, melyben minden fejezetet a jelenkor tudományos és társadalmi eseményeivel vet össze, szintén nem feledkezik meg a Star Trekről sem, és hatalmas űrvárosaiban ő is hasonló technológiát alkalmaz.

Facebook
Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.