Szerző: Bodnár Ádám

2002. november 12. 10:48

Bemutató: Gericom A2 notebook

Őszinte örömünkre szolgált, hogy a számos távol-keleti gyártó után egy Magyarországon is kapható márka kínálatában is megjelent a Crusoe TM5800 processzor, amikor a Gericom 2002 közepén bejelentette "A2" névre hallgató notebookját, amely végre szerkesztőségünkbe is eljutott.

Bár a Transmeta már 2001 nyarán bejelentette Crusoe TM5800 processzorát, a TSMC-nél felmerült gyártási problémák miatt a piaci premier közel fél évet késett, a chip csak idén tavasszal tűnt fel a notebookokban. Őszinte örömünkre szolgált, hogy a számos távol-keleti gyártó után egy Magyarországon is kapható márka kínálatában is megjelent a Crusoe TM5800 processzor, amikor a Gericom 2002 közepén bejelentette "A2" névre hallgató notebookját, amely végre szerkesztőségünkbe is eljutott, így első kézből szerezhettünk tapasztalatokat a világ egyik legalacsonyabb fogyasztású x86 processzoráról.


A Gericom A2

Azonban mielőtt mélyen belemélyednénk a Crusoe TM5800 lelkivilágába, mindenképp vessünk egy pillantást a Gericom A2 számítógépre, amely hihetetlenül kecses és elegáns, alumíniumból készült házban kapott helyet. A notebook csupán 2,5 cm vastag és mindössze 1,5 kilogrammot nyom, vagyis valóban hordozható és utazás közben is használható, ráadásul az alacsony fogyasztású Crusoe processzornak köszönhetően pár perc híján 3 órán át képes egy feltöltéssel üzemelni. Sajnos a pehelysúlynak és apró méretnek hátrányai is vannak, az első és tán a legfontosabb, hogy a gép nem rendelkezik beépített floppymeghajtóval és CD-meghajtóval sem, így a felhasználó kénytelen ezekből külső, USB vagy PCMCIA felületű kivitelt beszerezni.

A Gericom A2 szíve és lelke a Transmeta 800 MHz-es Crusoe TM5800 processzora, amely 0,13 mikronos csíkszélességgel készül és 128 Kbyte elsőszintű mellett 512 Kbyte másodszintű gyorsítótárat tartalmaz. A processzorba integrált northbridge SDR és DDR SDRAM memóriát kezel, az általunk tesztelt készülékben 256 Mbyte SDR SDRAM volt. A Crusoe processzorhoz -- az AIDA32 tesztprogram információi szerint -- egy ALi M1535 southbridge csatlakozott, amely egy 30 Gbyte kapacitású, ATA/100 felületű Toshiba merevlemezt, egy Realtek 10/100 Ethernet-vezérlőt, egy Lucent soft-modemet, illetve egy PS/2 Synaptics touchpadet szolgált ki. Bár a billentyűzet alatti matrica fennen hirdette, hogy a gépben Mobility Radeon videovezérlő található, a valóságban a helyzet nem ilyen rózsás, bár a 8 Mbyte memóriával felszerelt Ati Rage Mobility-M teljesítménye teljesen elegendő a 2D alkalmazások futtatására. A Gericom A2 kijelzője egyébként 12,1 hüvelyk átlójú és legfeljebb 1024x768 pixeles felbontásra képes.


WCPUID adatok

Az alumínium fedőlap simaságát csupán egy Gericom felirat szakítja meg. Az A2 bal oldalán egy PCMCIA aljzat mellett a vonal- és mikrofonbemenetet, valamint a fejhallgató-kimenetet találni. Természetesen a gép rendelkezik beépített hangszóróval is, az "audioélményről" az ALi southbridge chipbe épített AC'97 hangvezérlő gondoskodik. A notebook hátoldalán egy S-Video és egy VGA-kimenet mellett a beépített Ethernet-vezérlőhöz és modemhez tartozó kábelek aljzatát találjuk, majd két USB csatlakozó után a hálózati adapter helye következik. A gép jobb oldalán csupán egy FireWire port árválkodik.

A Gericom A2 talán egyetlen gyengéje a billentyűzet: az általunk kipróbált változatot német kiosztású klaviatúrával szerelték. Maga a billentyűzet kényelmes, viszont egyes gombok nem ott vannak, ahol az ember számítana rá. A funkciógombok fölött található a bekapcsológomb, mellette pedig összesen négy gyorsbillentyű, amelyikhez gyári alapértelmezésként az Internet Explorer és az Outlook Express van hozzárendelve, a másik két billentyűhöz a felhasználó rendelhet alkalmazást. Természetesen a mellékelt segédprogrammal mind a négy gyorsbillentyűhöz tetszőleges parancs társítható.

[oldal:A Transmeta Crusoe működése]

A Transmeta Crusoe processzor-család minden bizonnyal az egyik legérdekesebb konstrukció az x86-piacon. A chip lelke egy VLIW utasítás-végrehajtó mag, amelyet a "Code Morphing" szoftver szolgál ki. A Code Morphing alkalmazás feladata, hogy az x86 utasításokat valós időben öntse a Crusoe VLIW-magja által értelmezhető és végrehajtható formába. A VLIW architektúrák lényege, hogy az utasítások párhuzamosításáról nem a processzor, hanem a fordítóprogram -- esetünkben a Code Morphing szoftver -- gondoskodik, és a hardver gyakorlatilag egy teljesen párhuzamosított kódot kap meg végrehajtásra. Egy utasításban ilyen formán több mező található, amelyek egy-egy végrehajtóegységet vezérelnek. Innen ered a VLIW, vagyis "nagyon hosszú utasításszó" név is, ugyanis a VLIW processzorok utasításai a végrehajtóegységek számától függően akár 1024 bit hosszúak is lehetnek. A Crusoe esetében egy utasításszó 128 bites és négy mezőt tartalmaz.


Transmeta Crusoe TM5800

A Code Morphing alkalmazás logikailag a processzor és az alkalmazások között helyezkedik el, már a BIOS számára is láthatatlan. Félreértés ne essék: a szoftver ugyanazokat a végrehajtóegységeket veszi igénybe, amelyek az operációs rendszert és az alkalmazásokat is futtatják. A CM (Code Morphing szoftver) ráadásul némi memóriát is igényel, amelyet többek között gyorsítótárként is használ, hasonlóan a Pentium 4-ben található trace cache-hez itt a Crusoe saját utasításaira lefordított kódrészletek találhatók. A szoftver egyszerre nem egy x86 utasítást, hanem egy egész csoportot fordít le, majd az eredményt a fent említett cache-be írja. Ennek eredményeképp a leggyakrabban előforduló utasításokat nem kell újra és újra lefordítani, azok a translation cache-ből azonnal futtathatók.

A processzor pontosan tudja, hogy melyek a legsűrűbben előforduló utasítások vagy programrészletek, így azokat minden egyes alkalommal újra és újra tudja optimalizálni, ami ahhoz vezet, hogy a legsűrűbben előforduló programrészek futnak a leggyorsabban, ráadásul mivel nincs szükség fordításra, a chip energiát is megtakarít. A Code Morphing technológia további előnye, hogy a chip teljesítményének növeléséhez nem feltétlen szükséges a hardver áttervezése vagy módosítása, már a Code Morphing program optimalizálásával, finomításával is jelentős többletteljesítményt lehet elérni. A Crusoe TM5800 egyébként a Code Morphing szoftver 4.2 változatát használja.

Oldalainkon már többször írtunk a Transmeta Crusoe processzorokról, azonban eddig még sosem adódott alkalmunk megtapasztalni teljesítményüket. A Crusoe tervezői mindent az alacsony fogyasztásnak és a hosszú akkumulátoros üzemidőnek rendeltek alá. Első ránézésre kedvezőnek is tűnik a mindössze 1,3 Voltos működési feszültség és a az 1 Wattos tipikus fogyasztás, amely akkumulátoros üzem esetén 0,9 Voltra és 0,4 Wattra csökken. A Transmeta "LongRun" energiatakarékos technológia előnye, hogy gépünket még akkumulátoros üzemmód esetén sem predesztinálja alacsony sebességre, a processzor órajele és számítási teljesítménye egyedül a terheléstől függ, ráadásul folyamatosan, fokozatok nélkül változik. Ez jól érezhető például videolejátszásnál, ahol az első pár képkocka még "szaggat", azután a gép teljes erővel kezd dolgozni: ilyenkor már akár magas bitrátájú, AC3 hangot tartalmazó DivX állományokkal is könnyedén elboldogul.

[oldal:Tesztek és eredmények]

A Gericom A2 -- illetve elsősorban a Crusoe TM5800 processzor -- teljesítményét a SiSoft Sandra 2002 és SYSmark 2002 szoftverekkel mértük, az egy feltöltéssel elérhető átlagos akkumulátoros üzemidőt pedig a Ziff-Davis BatteryMark 4.0 programmal állapítottuk meg. Amint az ábrákon látható, a Crusoe processzor meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújt, ezért a ráépülő Gericom A2 a SYSmark 2002 alkalmazástesztekben általam soha nem látott alacsony pontszámokat (Internet Content Creation: 57, Office Productivity: 42) produkált. Ez többek között betudható a Crusoe felépítésének és a Code Morphing algoritmus működésének is: korábban már megmutattuk, hogy a Crusoe chip annál gyorsabban futtat egy programot, minél több ismétlődés található benne, a benchmark programok viszont jellemzően nem ilyenek, azaz rendszerint számos különféle, ritkán vagy egyáltalán nem ismétlődő feladatot hajtanak végre.


SiSoft Sandra 2002 teszteredmények

Épp ezért vagy ennek ellenére az általunk próbált Crusoe processzoros gép hétköznapi használat során nem mondható igazából lassúnak, maradjunk annyiban, hogy elégséges teljesítményt nyújt azon feladatok elvégzésére, amelyekre szánták: utazás közbeni szövegszerkesztés, levelezés, internetezés, de mint mondtam a filmek lejátszásával is elboldogul, a Gericom A2 30 Gbyte-os merevlemezén el is fél jópár darab, úgyhogy egy hosszabb repülőúton sem fog unatkozni a felhasználó, legalábbis egy ideig.


Gericom A2

Számomra rendkívül fájó pont, hogy egy ilyen, ízig-vérig "útitársnak" teremtetett számítógépet fixen beépített akkumulátorral szereltek fel. Így sajnos az átlag 3 óra használat után mindenképp hálózati aljzat közelében kell töltenünk a következő pár percet, amíg az akku fel nem töltődik, nincs lehetőségünk egy egyszerű akkucsere után onnan folytatni a munkát, ahol abbahagytuk, illetve nagyobb kapacitású áramforrás beépítésére sincs lehetőség. Ennek ellenére a Gericom A2 bátran ajánlható azoknak, akik útközben is szeretnék ügyeiket intézni, ugyanis a BatteryMark segítségével elvégzett mérés szerint a számítógépet akár 3 órán keresztül is folyamatosan lehet dolgoztatni.

A Gericom A2 megnyerte tetszésemet és bizalmamat. Szép a külseje, az általam elvártaknak megfelelő teljesítményt nyújt és sokáig használható akkumulátorról. Aki egy útitársat, mobil mindenest keres, mindenképp fontolja meg a választásnál, megéri! A készülék ára cikkünk írásakor nettó 349 ezer forint, azonban ebben benne foglaltatik a Windows XP Home Edition operációs rendszer, valamint egy minden igényt kielégítő, minőségi Targus hordtáska is. A számítógép megvásárolható az Erbert Plusz Kft. üzletében, a 1111 Budapest, Bertalan Lajos utac 20. szám alatt.

Szólj hozzá a fórumban!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról