Szerző: Koi Tamás

2009. február 16. 17:59

Szinte semmi sem az eredeti feltételek szerint alakul a honi digitális átállás során

Az Antenna Hungária (AH) mai közleménye szerint február végéig meghosszabbítja a Magyar Televízió Zrt. két közszolgálati csatornájának kísérleti sugárzását saját, MinDig TV márkanevű, kereskedelmi céllal létrehozott DVB-T platformján. Bár a műsorszóró úgy fogalmaz, hogy a kísérleti sugárzás időtartama annak sikeressége miatt lett meghosszabbítva, a háttérben alighanem az a több hónapja zajló huzavona állhat, melyre mostanáig nem sikerült megoldást találnia sem tartalomszolgáltatónak, sem pedig a műsorterjesztőnek. A hatóság hónapok óta vizsgálódik, miközben senki nem tudja, vagy nem akarja elárulni, hogy mikor indulhat el a szolgáltatás az eredetileg vállalt feltételek szerint, illetve mi az akadálya a szerződéses megállapodásnak az MTV Zrt. és az Antenna Hungária közt.

[HWSW] Az Antenna Hungária (AH) mai közleménye szerint február végéig meghosszabbítja a Magyar Televízió Zrt. két közszolgálati csatornájának kísérleti sugárzását saját, MinDig TV márkanevű, kereskedelmi céllal létrehozott DVB-T platformján. Bár a műsorszóró úgy fogalmaz, hogy a kísérleti sugárzás időtartama annak "sikeressége" miatt lett meghosszabbítva, a háttérben alighanem az a több hónapja zajló huzavona állhat, melyre mostanáig nem sikerült megoldást találnia sem tartalomszolgáltatónak, sem pedig a műsorterjesztőnek. A hatóság hónapok óta vizsgálódik, miközben senki nem tudja, vagy nem akarja elárulni, hogy mikor indulhat el a szolgáltatás az eredetileg vállalt feltételek szerint, illetve mi az akadálya a szerződéses megállapodásnak az MTV Zrt. és az Antenna Hungária közt.

Az AH és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tavaly szeptember 5-én, ünnepélyes keretek közt írta alá a digitális földfelszíni televízió- és rádióműsor-szóró hálózatok üzemeltetési jogosultságára vonatkozó szerződést. Ebben az Antenna Hungária egyebek mellett kötelezettséget vállalt arra, hogy az ország területének több mint felén legalább 5 televízió és az ország területének közel harmadán 12-18 rádió adását teszi elérhetővé ingyenesen digitális földfelszíni műsorszórással (DVB-T). A földfelszíni digitális műsorszórás szerződésben meghatározott indulási határideje 2008. december 31., az Antenna Hungária azonban vállalata, hogy a szolgáltatást hamarabb, már december elsejével nyújtani kezdi.

A cég végül a műszaki előkészítő munkálatok és a hosszas tesztidőszak lezárását követően december elsején el is indította a MinDig TV szolgáltatást, ám a rendszer az eredetileg tervezett 5 televíziócsatorna helyett akkor még csak a Duna TV-t és a Duna II Autonómiát továbbította, az m1 és az m2 nem került fel a kínálatba, noha az AH-nak törvény által előírt kötelessége lett volna az összes közszolgálati televízió és rádió továbbítása mind a földfelszíni analóg, mind a digitális műsorszóró hálózaton.

Milliárdok az éterben
Az Antenna Hungária a szerződés szerint nagyságrendileg 25 milliárd forintot költ a digitális földfelszíni sugárzású hálózat kiépítésére a következő 4-5 év során. A magyar állam és az NHH előírásai alapján az Antenna Hungária annak érdekében, hogy a digitális televíziós sugárzást megkezdhesse, ez idő alatt csaknem az összes műsorszóró antennarendszer rekonstrukcióját elvégzi. Az analóg földfelszíni műsorszórás a televíziós sugárzás esetében 2011. december 31-ig folyik, a rádiózás területén a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége.
A francia kézben lévő műsorszóró szolgáltató a Duna Televízióval és a Magyar Televízióval egyszerre kezdett tárgyalásokat tavaly ősszel, utóbbival azonban mostanáig em sikerült szerződést aláírnia. Az AH mai közleményében bizakodóan, ugyanakkor kissé ködösen nyilatkozott arról, hogy a műsorszórónál nem tudnak további, a szerződéssel kapcsolatos megválaszolatlan kérdésekről, illetve nem érkezett hozzájuk ellenvetés az MTV vezetésének részéről a szerződés tartalmával kapcsolatban. A köztévé szerint azonban még nincs vége a tárgyalásoknak, melyet ráadásul a kuratórium jóváhagyásnak is követnie kell a szerződés aláírása előtt. Arról, hogy mely kérdésekben nem sikerült még megegyezni, egyik fél sem nyilatkozott a HWSW-nek.

A műsorszóró az MTV engedélyével 2008. december 23-án, egy hónapig tartó kísérleti adásként kezdte továbbítani az m1 és m2 (HD) csatornákat, hogy a nézők a szerződés megkötéséig is hozzájussanak a tartalomhoz, ezzel együtt a hatóságnak is a kedvében járjon, mely a HWSW értesülései szerint jelenleg vizsgálatot folytat annak kiderítésére, hogy december elsejével miért nem kerültek be az MTV csatornái a programválasztékba. A kísérleti adás időtartamát most február 28-ig tolták ki a felek -- az Antenna Hungáriánál kerestük a választ arra a kérdésre, hogy mi történik abban az esetben, ha a két fél február végével sem tudja megkötni a műsorterjesztési szerződést, a cég sajtószóvivője azonban nem tudott érdemi válasszal szolgálni megkeresésünkre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról