:

Szerző: Vörös Péter

2000. július 7. 08:43

Túlfűtött a félvezetőipar?

A konjunktúrát élvező félvezetőipar egyes elemzők szerint a korábban várt 2003-hoz képest már 2002-ben eléri a túlkínálati helyzetet. A chip gyártó cégek a tavalyi 33 milliárd $-ról 60%-kal növelik idén a beruházási kiadásaikat, pedig már a tavalyi érték is 12%-os növekedés volt az 1998-as szinthez képest.

Természetesen a jövő év beruházási kiadásai jelentősen módosíthatják a 2002-2003-as kilátásokat, de egyes elemzők szerint már most is biztos az, hogy 2002-ben 8-9%-ra fog lassulni a félvezetőipar növekedése, szemben az idénre várható közel 40%-kal (amely mögött az erős kereslet és az emelkedő átlagos árak állnak). Egyre több szakértő vélekedik úgy, hogy a félvezető gyártó cégek újra megismétlik a múlt jellegzetes hibáját, azaz a jó időkben túl sokat fektetnek be, ami a következő hanyatláshoz vezet.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.