:

Szerző: mz

2000. július 6. 00:18

Az Oracle világelső az internetes beszerzési alkalmazásokban

Az Oracle, az e-business szoftverek legnagyobb szállítója, ma bejelentette, hogy az International Data Corporation (IDC) piackutató cég az Oracle-t nevezte meg a globális internetes beszerzési alkalmazások világelső szállítójaként. Az Oracle internetes beszerzési megoldásaiból származó bevételei az 1998-as 4 millió dollárról 1999-ben 76 millió dollárra emelkedtek. Az IDC ezen megállapításait a gyártók pénzügyi kimutatásaira, különböző reprezentatív felmérésekre és interjúkra, illetve nyilvános információkra alapozza. Az IDC szerint az Oracle 1999-ben 9,9 százalékos részesedést ért el az internetes beszerzési megoldások piacán, míg az első öt szállító közül a következő legnagyobb is csak 5,3 százalékot mondhatott magáénak. Az Oracle teljes körűen integrált közvetlen és közvetett beszerzési megoldáscsomagjával érte el az első helyet.
Az ügyfeleknél bevezetett rendszerek sok esetben 20 százalékos megtakarítást tettek lehetővé az összes beszerzési költségre vetítve, és legalább 50 százalékkal csökkentették a rendelések kibocsátásának időigényét.
Az IDC az elektronikus kereskedelmi alkalmazási szoftverek piacán is az 1999-es év vezetői között ismerte el az Oracle-t. Az internetes beszerzés ennek a nagyobb piacnak a része. Az IDC megjegyzi, hogy az Oracle igen jól megvetette a lábát az elektronikus kereskedelmi alkalmazások terén, és komoly lehetőségeket biztosított magának a jövőre nézve a szállítói lánc automatizálása és az egyre erősödő vállalatközi alkalmazások terén.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.