Szerző: Bodnár Ádám

2003. július 24. 11:36

A Motorola már nincs a tíz legnagyobb félvezetőgyártó között

A történelem során először a Motorola nem került a világ 10 legnagyobb félvezetőgyártója közé. Az IC Insights által összeállított lista az idei év első félévében elért forgalom alapján rangsorolja a chipgyártókat.

A történelem során először a Motorola nem került a világ 10 legnagyobb félvezetőgyártója közé. Az IC Insights által összeállított lista az idei év első félévében elért forgalom alapján rangsorolja a chipgyártókat.

A Motorola 1985-ben még a harmadik legnagyobb chipgyártó volt a világon, 1995-re már az ötödik helyre csúszott vissza. A 2002-es forgalmi adatok alapján a Motorola a kilencedik helyet szerezte meg. A gyártók rnagsorát természetesen továbbra is az Intel vezeti, az első félévben elért 12,21 milliárd dolláros forgalom 3 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakában elértnél.

A koreai Samsung Electronics őrzi a második helyet, a vállalat első féléves bevétele 6 százalékkal 4,13 milliárd dollárra nőtt. Története során először került a tíz legnagyobb gyártó közé a Hitachi és a Mitsubishi chipgyártó vegyesvállalata, a Renesas Technology. Az első félévben elért 4,09 milliárd dolláros forgalom 14 százalékkal magasabb a tavalyinál.

A negyedik helyen továbbra is a Texas Instruments áll, amely 16 százalékkal 3,8 milliárd dollárra növelte első féléves forgalmát. A TI-t a Toshiba követi, a japán cég az első félévben 3,66 milliárd dollár bevételt ért el, ami 27 százalékkal múlja felül a tavalyi év azonos időszakában elért szintet.

A legjobb európai gyártó a hatodik helyen található STMicroelectronics lett, amely 3,22 milliárd dolláros forgalmat ért el, ez 15 százalékos növekedést jelent. A hetedik és nyolcadik helyen álló Infineon és NEC helyet cseréltek, az idei első félévben az Infinein 30 százalékkal 3,26 milliárd dollárra növelte a forgalmát, az NEC bevétele 18 százalékkal 3,04 milliárd dollárra emelkedett.

A tíz vállalatot tartalmazó rangsor utolsó előtti helyét a Philips Electronics szerezte meg, amely tavaly még a 11. helyen zárt. A vállalat 5 százalékkal 2,57 milliárd dollárra növelte bevételét. A tizedik helyen nem történt változás: a TSMC 11 százalékos növekedésr és 2,57 milliárd dolláros forgalma az idei első félévben is csak az utolsó helyre volt elég.

A legnagyobb meglepetést okozó Motorola félvezetőkből származó forgalma 5 százalékkal 2,27 milliárd dollárra csökkent. A 11 legnagyobb gyártó közül egyedül a Motorola bevétele csökkent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.