Szerző: Vörös Péter

2000. április 26. 08:15

eBay: jó eredmények az első negyedévben

Az on-line aukciókra specializálódott cég az előrejelzéseknél több, mint kétszer akkora eredménnyel zárta első negyedévét: a tavalyi 4,8 millió $-ral szemben 6,3 millió $-os nyereséget értek el, míg a forgalom 85,8 millió $ volt, szemben a tavalyi 42,8 millió $-ral. A regisztrált felhasználók száma az egy évvel ezelőtti 3,8 millióról 12,6 millióra (!!) nőtt. Az aukciók során elkelt árucikkek összértéke pedig 1,15 milliárd $ volt, a tavalyi hasonló szám több, mint kétszerese.
A cég részvényárfolyama tegnap 11,69$-ral, 153,56$-ra emelkedett a tőzsdei órák alatt. Az eredmények bejelentésére a tőzsdei zárás után került sor, a tőzsdei zárás utáni kereskedelemben több, mint 5$-ral ment fel az árfolyam. A cég azt is bejelentette, hogy májusban 2:1-es részvénydarabolást hajtanak végre (ez a bevett tőzsdei művelet a részvények forgalomképessége szempontjából fontos: egy 160$-os részvényt nehezebb "pörgetni", mint 2 db 80$-ost).

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról