Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Korlátozza a Samsung a Note 7 telefonok töltését

Habók Lilla, 2016. december 13. 09:30

Nehézségekkel küzd a Samsung hogyan bírjon rá minden vásárlót a Note 7 cseréjére. Új-Zélandon és Kanadában a hálózat letiltásával próbálkozott a cég és a szolgáltatók, de hamarosan jön az új frissítés, amely teljesen letiltaná a készülékek töltését. A magyar Samsung új frissítése maximum 30 százalékig engedi majd tölteni a telefonokat.

Megtalálta a Samsung a módszert, hogyan iktassa ki teljesen a még használatban lévő Note 7 telefonokat, december 19-én kiadja a frissítést, amelynek futtatása után egyáltalán nem lehet majd tölteni a mobilokat. November elején a gyártó tett már kísérletet egy olyan frissítéssel, amely csak 60 százalékig engedte feltölteni a felhasználóknál maradt Galaxy Note 7 telefonok akkuját. A mostani végső lépés pedig teljesen el fogja lehetetleníteni a készülékek használatát, amint a szolgáltatók kiadják a frissítéseket - például a Verizon ezt visszautasítja, de más szolgáltatók is odáznák az ünnepek miatt.

Máshol pont a szolgáltatók tettek már korábban is lépéseket a Note 7 használatának a megakadályozására, Új-Zélandon a telefonokat IMEI alapján kitiltották a hálózatról, vagyis nem lehet hívásokat indítani, üzeneteket küldeni és mobilinternetet használni november közepe óta, de még ebben az esetben is rendelkezésre áll a Wi-Fi és az offline mód. A Samsung Kanadai részlege a napokban hasonló lépésre készül, de a felsorolt korlátozások mellett a Wi-Fi és a Bluetooth használatát sem fogja engedélyezni a továbbra is a vásárlóknál maradt készülékeken.

A telefonok használatát megakadályozó lépéseknek azért van jelentősége, mivel még mindig nem mindenki vitte vissza a telefonját a csereprogramban. Az Egyesült Államokban például az eladott Note 7-ek közül 7 százalék még mindig a felhasználóknál van, ez pedig potenciális veszélyt jelent, a telefon ugyanis robbanás és tűzveszélyes.

Szeptemberben állította le a gyártó először a Note 7 forgalmazását, és kezdte el a veszélyt jelentő mobilok cseréjét, de mivel a cserélt készülékek is robbanásveszélyesnek bizonyultak, ezért végül a Samsung a teljes visszahívás mellett döntött. A vásárlók közül viszont nem mindenki adja vissza szívesen a Note 7-t és cseréli be Galaxy S7 vagy Galaxy S7 edge okostelefonra vagy kéri vissza a teljes vételárat, a gyártó ezért kényszerül határozott lépésekre.

A magyar Samsung oldalra december 9-én az a frissítés került ki, hogy december 15-től olyan új szoftverfrissítést ad ki a cég az összes Galaxy Note7 készülékre, amely 30 százalékra korlátozza az akkumulátor szintjének maximális tölthetőségét. Emellett elképzelhető, hogy jövőre megjelenik az a frissítés is, amely után egyáltalán nem lehet már tölteni a hazai Note 7 készülékeket sem.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.