Szerző: Asztalos Olivér

2016. június 29. 17:49

Ár/teljesítmény király lett a Radeon RX 480

Nincs több mézesmadzag, megérkezett a régóta ígért Radeon RX 480. Az AMD vadiúj videokártyájának legnagyobb erőssége a kedvező ár/teljesítmény mutató, amivel elvesztett piacának egy részét próbálja visszaszerezni a vállalat.

Végre megjelent a Radeon RX 480 videokártya, az AMD új terméke mostantól hivatalosan is megvásárolható. Ezzel párhuzamosan az első tesztek is felbukkantak, amikből kiderül, hogy pontosan mik a termék erősségei és gyengeségei, melyekből egyaránt felvonultat néhányat az RX 480.

Egyelőre csak az AMD tervezésű referencia kártya került forgalomba, ezt próbálta ki a TechPowerUp is. Ebben a tesztben az AMD új grafikus kártyájának legfőbb konkurense a GeForce GTX 970, a két termék játéktól függően passzolgatja egymásnak a labdát, az összesítésekben pedig felbontástól függően nagyjából 4-10 százalék a Radeon előnye. Házon belül az R9 290X-hez, illetve az R9 390-hez áll legközelebb az újdonság, miközben mindkettőnél lényegesen kevesebbet fogyaszt. A címek többségében karnyújtásnyira van egymástól a GeForce és a Radeon, de néhány esetben el tud húzni az RX 480, mely elsősorban DirectX 12-es játékok alatt számottevően erősebb konkurensénél.

Az említett oldal tesztje alapján a referencia termékre bizonyos helyeken érezhetően rányomta bélyegét az alacsony árazás. Az egyik ilyen kirívó pont a hűtés, ami a mai mezőnyben hangosnak számít. Eközben a hőmérséklet sem éppen alacsony, a tesztben könnyen értek el 80 °C-os GPU hőmérsékletet, erre alapozva pedig a kártya leggyengébb pontjának nevezték a láthatóan költséghatékony hőelvezetési konstrukciót. Természetesen idővel saját tervezésű megoldásokkal jelentkeznek majd a partnerek, melyek nagyot javíthatnak a hűtés hatékonyságán.

A másik, sokak számára valószínűleg kisebb probléma a relatíve gyenge teljesítmény/fogyasztás mutató. A korábbi Radeon kártyák többségéhez képest ugyan egyértelmű az előrelépés, viszont a GeForce-okhoz képest már nem. Ez különösen a Maxwell-alapú megoldásokhoz viszonyítva érdekes, hisz míg az Ellesmere (vagy Polaris 10) kódnevű GPU már 14 nanométeren készül, addig a GTX 970 grafikus processzora még 28 nanométeren, aminek már önmagában jókora különbséget kellett volna eredményeznie.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Erre ugyancsak az alacsony ár lehet a magyarázat, melynek eléréséhez az AMD magasabbra tette a lécet, hogy minél több lapka teljesíthesse a kártyához szükséges specifikációkat. Ezt a teóriát támaszthatja alá a gyenge túlhajthatóság is, ami ugyanakkor valószínűleg a kártya legelhanyagolhatóbb negatívuma.

A kedvező árazás ugyanakkor sok mindenért kárpótolhatja a vásárlóközönséget. Az AMD korábbi ígéretének megfelelően nettó 200 dollárért került piacra a 4 gigabájt memóriával szerelt Radeon RX 480, a 8 gigabájtos kivitelért pedig nettó 240 dollárt kérnek a partnerek. Ez idehaza várhatóan legalább 72 000 és 86 000 forint körül összegeket jelenthet majd a kiskereskedésekben. A dolláros árakkal kalkuláló TechPowerUp szerint a Radeon RX 480-nál jelenleg nincs kedvezőbb ár/teljesítmény mutatóval rendelkező videokártya, ami sokak számára vonzó alternatívává teheti a középkategória csúcsára érkezett terméket. Ez tökéletesen passzol az AMD piac(vissza)szerző tervébe - erre szükség is van, az elmúlt években rengeteget veszített piaci részesedéséből a cég.

Megéri várni

A kedvező árcédula ellenére most is megéri néhány hetet várni, a versenytárs Nvidia is nagy dobással készül ugyanis. A napokban kiszivárgott információk szerint a cég gőzerővel dolgozik a GeForce GTX 1060 rajtján, ami teljesítményét tekintve a Radeon RX 480 környékére érkezhet, még a nyár folyamán. A konkurensnek várhatóan nem lesz túl nehéz dolga, hisz akár a GTX 980 és 970 kártyákon található GM204 16 nanométeres variánsával is harcba szállhatna az AMD ellen. Erre ugyanakkor vajmi kevés az esély, az Nvidia borítékolhatóan egy újabb Pascal-alapú GPU-val szereli a GTX 1060-at, ami csak nehezítheti az AMD helyzetét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról