Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Leépít és átszervez az Imagination Technologies

Asztalos Olivér, 2016. március 17. 16:24

Összesen 350 alkalmazottat bocsát el a brit Imagination Technologies. A döntés hátterében a változó piaci viszonyok állnak, a vállalat főbb bevételi forrási csökkenést mutatnak, a fejlesztések szinten tartása miatt pedig erre reagálni kell.

hirdetés

Összesen nagyjából dolgozóinak 20 százalékától, mintegy 350 főtől válik meg az elsősorban PowerVR grafikus egységeiről, illetve MIPS processzorairól ismert Imagination Technologies. A brit tervezőcég ezzel tovább növeli a februárban bejelentett költségcsökkentés mértékét, múlt hónapban egy 15 milliós megtakarítás tervezetét jelentette be az Imagination, amihez a mostani lépés további 12,5 millió fonttal járulhat hozzá. Az összesen 27,5 millió fontos költségcsökkentésnek a 2016-os pénzügyi év végén, 2017 áprilisában kell realizálódnia.

Mehet a vezér és mehet a Pure

A folyamat egyik első lépéseként távozott a vállalat elnök-vezérigazgatója. Sir Hossein Yassaie 1992-ben került Imaginationhöz, az elnöki pozíciót pedig 1998 óta töltötte be. Távozásának a költségcsökkentés egy másik pontjához is szorosan köze lehetett, ugyanis ezzel párhuzamosan a Pure DAB, digitális földfelszíni rádióadások vételére alkalmas eszközökkel foglalkozó üzletág leépítését is bejelentették, amit Sir Hossein a saját gyerekének tekintett. Hogy ez végül pontosan mit fog jelenteni azt egyelőre nem tudni, ugyanakkor az eszközökben található rendszerchip tervezése jelen állás szerint megmaradhat, a Pure márkájú eszközök jövőbeni forgalmazása viszont kétséges lehet.

A vállalat ugyanakkor elsősorban nem a rádiós részleg veszteségeivel magyarázza a drasztikus lépéseket. Az Imagination által megcélzott főbb területek, azok közül is elsősorban a GPU licencelés bevétele esett vissza, pozitív változásra utaló jelet pedig egyelőre nem látnak a közeljövő horizontján. Ebben többek között az iPhone eladások csökkenése (vagy stagnálása) is komoly szerepet játszhat, hisz az Apple már évek óta PowerVR GPU-t épít az egyes rendszerchipjeibe, ezzel pedig az iPhone-ok (és iPad-ek) az Imagination egyik fő bevételi forrását jelentik. Bár drasztikus visszaesésre az Apple okostelefonos eladásaiban egyelőre nem kell számítani, a közelmúltban az is többször felmerült, hogy az Apple a CPU magok mintájára a GPU tervezését is a saját kezébe veszi, ami viszont már tetemes bevételkiesést jelentene az Imaginationnek.

Ahhoz, hogy ez ne (vagy csak minél később) következzen be, a brit tervezőcég nem maradhat le, hisz a partnereket elsősorban versenyképes termékekkel lehet meggyőzni a maradásról, ugyanakkor csökkenő bevételek mellett nehéz állni a sarat a költséges fejlesztési versenyben. A konkurensek aktuális legújabb megoldásai, az ARM Mali T880 és a Qualcomm Adreno 530 nem csak versenyben vannak az Apple A9-ben található Series7XT GT7600-zal, de az Adreno nagyjából 10-15 százalékkal meg is előzi azt, és egyelőre kétséges, hogy a ráncfelvarrott Series7XT Plus át tudja-e majd ugrani a Qualcomm ütős megoldását.

Marad a MIPS és a GPU-fejlesztés

Az Imaginationnak tehát igyekeznie kell, amivel persze a vállalat is tisztában van, épp ezért az átszervezéssel és leépítéssel párhuzamosan a vezetés próbálja erősíteni a PowerVR divíziót. Első lépésként 2 millió fontot pumpálnak át a grafikus részleghez, aminek egy részéből 50 új pozíciót nyitnak meg, amivel az elbocsátásokat kis részben majd kompenzálja a cég. Ezen felül az ígéret szerint az MIPS processzorokat, illetve az Ensigma DSP-ket tervező divíziók is érintetlenül maradnak, ezeket nem csapja meg a költségcsökkentés szele.

Hogy az átszervezések elérik-e a kívánt hatásukat, az legkorábban a 2016-os pénzügyi év végén derülhet ki, mindenesetre a tőzsde viszonylag pozitívan fogadta a lépéseket, az Imagination részvényárfolyama 6 százalékot emelkedett a bejelentés hatására.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.