Szerző: Hlács Ferenc

2014. augusztus 29. 13:44

Jön a HERE Maps a Samsung Galaxy telefonokra

A Samsung legújabb okosórája mellett Galaxy okostelefonjaira is megjelenik a Nokia HERE Maps térképalkalmazása. Az offline navigációra is használható szoftver a Gear S megjelenését követően eleinte béta verzióban, ingyenesen lesz letölthető a koreai gyártó felhasználói számára.

Androidra is megérkezik a Nokia HERE térképe. A vállalat már korábban elárulta, hogy a HERE gyalogos navigációja a Samsung frissen bejelentett Gear S okosóráján is előre telepítve érkezik, most azonban kiderült, a két vállalat exkluzív megállapodása alapján a navigációs alkalmazás a Galaxy okostelefon-széria modelljein is elérhető lesz. A szoftvert a felhasználók eleinte csak béta verzióban tölthetik le.

Az alkalmazás egyik legnagyobb erőssége, hogy internetkapcsolat nélkül is használható, az egyes területek térképei letölthetők és offline is tárolhatók. Az app ennek megfelelően gyorsabb is mint a folyamatos online jelenlétet követelő vetélytársak, ráadásul a navigálás nem megy az adatforgalom terhére, hiszen csak a GPS-t kell bekapcsolni hozzá. Akárcsak a Google Mapsben, itt is lehetőség van a keresőbe beütött helyekre gyalogosan, autóval vagy tömegközlekedéssel is navigálni, valamint különböző szűrőket is beállíthatunk, például a fizetős utak elkerülésére.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Noha a Google térképszoftverében ez nem kap túl nagy hangsúlyt, a májusi frissítés óta itt is lehetőség van offline navigációra, egyes területek lementésével - ez a funkció a Nokia alkalmazásában ugyanakkor kétségtelenül nagyobb szerepet kap, valamint nem merül ki viszonylag kis régiók tárolásával, teljes országokat is elmenthetünk vele. A HERE adatbázisa jelenleg nagyjából 200 országot fed le, noha turn-by-turn navigációra csak körülbelül százban van lehetőség. Az app ezen felül már Glympse-integrációval is kiegészül: utóbbi egy olyan alkalmazás, amellyel valós időben oszthatjuk meg pozíciónkat ismerőseinkkel - ezt pedig most már a Nokia térképéből is megtehetjük.

A Samsung az együttműködéssel úgy látszik próbál még inkább távolodni a Google ökoszisztémájától - ahogy azt alkalmazásboltjával és az egyes okosóráin, illetve már egy okostelefonján is használt, saját fejlesztésű Tizen operációs rendszerrel is teszi. Nem ez az első eset ugyanakkor, hogy a Nokia navigációs szoftvere a Windows Phone platformon kívül tűnik fel, a HERE térképeit kapták meg ugyanis a tavaly debütált Firefox OS-t futtató okostelefonok is. A kezdeti szakaszban még béta verziós alkalmazás a Gear S okosóra megjelenésével párhuzamosan válik majd elérhetővé, és minden Samsung Galaxy tulajdonos számára ingyenesen letölthető lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról