Szerző: Hlács Ferenc

2013. november 14. 10:17

Moto G: négy mag és tiszta Android 200 dollár alatt

Új, olcsó okostelefonnal állt elő a Motorola. A Moto G névre hallgató készülék alacsony ára mellett négymagos processzort, és a Google referenciakészülékeiről ismert, tiszta Androidot vonultat fel. A telefon drágább változatával, a Moto X-szel ellentétben a következő hetekben Európában is kapható lesz.

Már jó ideje sejthető volt, hogy a Motorola előáll egyelőre csak az Egyesült Államokban kapható Moto X okostelefonjának olcsóbb változatával, ezt a feltevést pedig a vállalat tegnapi hivatalos bejelentése is igazolta. A Moto G névre keresztelt készülék nem csak kedvező árával hódít, hardveresen is felülmúlja a belépő és középkategória számos modelljét, azzal kecsegtetve, hogy eloszlatja az olcsó androidos telefonokról elterjedt általános negatív véleményt.

A telefon 4,5 hüvelykes kijelzőjének felbontása 720p (329 ppi) és 1 gigabájt RAM, 8 vagy 16 gigabájt belső tárhely, valamint egy 1,2 gigahertzen ketyegő négymagos Qualcomm Snapdragon 400 processzort került bele - igaz, ennek magjai csak ARM Cortex-A7 modellek, ami két generációval elmarad a mai csúcstól. Az okostelefon 2070 mAh-s akkumulátorral érkezik, és mivel mai léptékkel már nem mondható kifejezetten nagynak - a legtöbb gyártó hasonló méretű készülékeinek neve többnyire már a “Mini” jelzővel is kiegészül - ez várhatóan tetemes üzemidőt biztosít majd neki.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A kamerát illetően semmi érdekesről nem beszélhetünk, a hátoldali szenzor 5 megapixeles, 720p videofelvétellel, az előlapi pedig 1,3 megapixel felbontású. A Moto G 4.3-as, azaz Jelly Bean Andoriddal a fedélzetén lesz kapható, ami a gyártó ígérete szerint januárban a legújabb 4.4-es KitKat verzióra frissül. Akárcsak a Moto X-nél, a szoftver jelen esetben is a “tiszta” Google-féle Android, a mindenféle gyártói sallangtól mentesen.

A Moto G nem csak ebben hasonlít drágább testvérére, hanem külsejét, és testreszabási lehetőségeit illetően is. A gyártó szerint a telefon 19 változatban lesz elérhető, "Motorola Shell” fantázianevű cserélhető színes hátlapjának köszönhetően. Ebből pedig mindjárt két típust is felvonultat, a Grip és a Flip Shellt; utóbbival a telefon előlapja is megóvható.

Noha a Moto G hardverét tekintve inkább mozog a belépő és középkategória tájékán mintsem az erőgépek között, a négymagos processzor, a tiszta Android és az alacsony ár meglehetősen vonzó készülékké teheti. A telefon 8 gigabájtos verziója ugyanis kártyafüggetlenül 179 dollárért lesz kapható, kétszer ennyi belső tárhellyel pedig 199 dollárért juthatunk hozzá. A Motorola legújabb készüléke Brazíliában és Európa egyes részein mától már kapható, a következő hetekben pedig várhatóan kontinens többi országába is megékezik.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról