Szerző: Gálffy Csaba

2011. augusztus 19. 09:32

A csúcson hagyja abba a HP

Eladja vagy leválasztja személyi számítógépes üzletágát a HP, a webOS-t pedig kivonják a piacról. A vállalat jelentős stratégiaváltást határozott el, Leo Apotheker elnök-vezérigazgató irányítása alatt az IBM nyomdokaiba lépnek.

A személyi számítógépes üzletág eladását fontolgatja a HP - jelentette be közleményben a vállalat. A világ első számú PC-gyártójának nyilatkozata szerint tárgyalások folynak az üzletág egyben eladásáról, azonban a multi nem zárja ki a forgatókönyvek közül a PC-s részleg egyszerű függetlenítését sem.

Kolonc

A személyi számítógépekért felelős Personal Systems Group (PSG) a HP messze legkevésbé jövedelmező egysége, három hónap alatt közel 10 milliárd dolláros forgalom mellett mindössze 567 millió dollár nyereséget tudott produkálni. Ugyan ez a részleg adja a HP-n belül a legnagyobb bevételt, nyeresége abszolút értékben is elmarad a vállalati hardverekkel vagy szolgáltatásokkal foglalkozó egységek mögött, csak a szoftverrészleg termel kisebb profitot nála, igaz, tizedannyi bevételből . Mára a személyi számítógépek egyértelműen visszafogják a HP nyereségességét és növekedési potenciálját.

A garázs, ahonnan a Hewlett-Packard története indult

A valódi meglepetést az jelenti, hogy a HP a vezető pozícióból száll ki, a vállalat jelenleg piacvezető az eladott személyi számítógépek számát tekintve. Ez részben a Compaq 2002-es, 17,6 milliárd dolláros felvásárlásának az eredménye, az ügyletet akkor a vállalat aktuális elnök-vezérigazgatója, Carly Fiorina drámai belső csatározás után vitte át az igazgatótanácson. Az IDC második negyedéves számai alapján a HP a PC világpiac 18,1 százalékát tartotta kézben, igaz részesedése lassan de biztosan olvad egy ideje, egy éve még 19,7 százalékot birtokolt.

A bejelentés szerint a HP a negyedik negyedév végére kivonja a piacról webOS-szel szerelt készülékeit, így a TouchPad táblagépet és a Pre3 illetve Veer okostelefonokat, az operációs rendszer jövője pedig még eldöntendő kérdés. Ez teljes hátraarcot jelent a vállalat korábban felvállalt webOS-stratégiájához képest, mind az előző, mind a mostani HP-vezetés nyilatkozataiban kiállt a mobil operációs rendszer jövője mellett. Jellemző módon öt hónapja még Leo Apotheker, a HP elnök-vezérigazgatója is azt nyilatkozta, hogy webOS-t kívánnak szállítani a HP összes számítógépén - a most bejelentett döntés tehát drámai stratégiaváltást jelent.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Bloomberg értesülése szerint a stratégiaváltás keretében a HP tárgyalásokat folytat az Autonomy Corporation mintegy 10,3 milliárd dollárért történő megvásárlásáról is. A vállalat szorosan kötődik a Cambridge egyetemhez, amelynek köszönhetően hozzáférése van a friss kutatási eredményekhez. Az Autonomy tudásmenedzsment- és keresőprogramokat gyárt nagyvállalati felhasználásra, termékeinek meghatározó eleme a fejlett mintafelismerési rendszer. A vállalat évi 870 millió dolláros bevétellel rendelkezik, 217 millió dollár profit mellett.

Az IBM nyomában

A HP a számítógépgyártás eladásával vagy esetleges leválasztásával az IBM által a múlt évtized közepe óta bejárt ösvényen indul el. Akkor a Nagy Kék a papírvékony nyereséget termelő számítógépgyártását eladta a kínai Lenovónak, és minden erejével a vállalati szerverel, tárolók és szolgáltatások felé fordult. A stratégiaváltás vitathatatlan sikernek bizonyult, a nagy számítógépes rendszerek és a hozzájuk kapcsolódó szoftverek illetve szolgáltatások segítségével az IBM meg tudta növelni eredményhányadát, ma évi 100 milliárd dolláros forgalom mellett 14,8 milliárd tiszta nyereséget termel.

Az új stratégia nem idegen a HP-tól, a vállalat elnök-vezérigazgatói székét elfoglaló Leo Apotheker a német SAP éléről érkezett. Apothekert a vállalati szoftverek között rendkívül jártas szakemberként tartják számon, nem csoda, ha több lehetőséget érez ezen a területen, mint az egyre problémásabb személyi számítógépes piacon. A részegység eladásából származó pénzt a továbbiakban a HP további szoftveres illetve vállalati szolgáltatásokat nyújtó cégek megvásárlására fordíthatja, a pénz a vállalat vezetése szerint így magasabb profitot hozna.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról