Szerző: Bodnár Ádám

2011. július 25. 10:49

Ne várjunk sokat az új Linux kerneltől

A múlt hét végén megjelent a Linux kernel 3.0, amely még Linus Torvalds szerint sem tartalmaz jelentős újdonságokat. A verzióváltás oka, hogy a Linux idén augusztusban belép történetének harmadik évtizedébe, Linus pedig már unta a nagy verziószámokat a 2.x generációban.

A harmadik iksz

2.6.39 után 3.0-ra emelkedett a Linux kernel verziószáma, az új rendszermag július 22-én érkezett meg. A lépés némileg váratlan, korábban úgy tűnt, a fejlesztők el szeretnék érni a 2.6.42-es verziószámot mielőtt 3.0-ra váltanak, azonban május végén Linus Torvalds közölte, a 2.6.39 után a 3.0 fog következni a sorban. "Szóval, mik a nagy újdonságok? Semmi. Abszolút semmi. Persze, szokás szerint a driverek kétharmada megváltozott és van sok javítás, de a 3.0 csak a számozás megváltozásáról szól" - írta a Linux kernel levelezőlistára Torvalds.

Az új főverzióval együtt egy új verziószámozási rendszer is elindul. Korábban a főverzió után következő szám a fejlesztői és stabil változatokat különböztette meg, ha a szám páros volt, stabil kernelt jelölt, ha páratlan, akkor pedig fejlesztői verziót. Ez a rendszer a Linux kernel 3.0 megjelenésével megváltozik, a verziószámozás úgy folytatódik ahogy más szoftvereknél megszokhattuk, a következő rendszermag a 3.1-es számot fogja viselni. A számozás módosítása ugyanakkor érintheti más szoftverek működését, amelyek fejlesztői "bedrótozták" a Linux kernel verziószámát, illetve vannak olyan programok, amelyek három számból és két pontból álló verziószámot keresnek. Ezek felé az új kernel 3.0.0-nak láttatja magát.

Újdonságok a 3.0-ban

Az új Linux kernel mindössze 64 nappal követi a 2.6.39-et, ez az egyik legrövidebb időkülönbség két verzió között a Linux kernelek történetében. Az újdonságok listája viszonylag rövid, a fejlesztők természetesen javítottak számos hibát és szokás szerint frissült több driver is a rendszerben. A kernelben található Radeon DRM/KMS driver már támogatja az AMD Llano kódnevű processzoraiba integrált grafikus vezérlőt, azonban problémák még adódhatnak vele, ezért a HDMI-kimeneten keresztüli audio alapértelmezésként ki van kapcsolva. Az i915-DRM/KMS driver fejlesztői némileg előre szaladtak, a meghajtó már együttműködik az Ivy Bridge kódnevű processzorokba integrált GPU-kkal, ezek megjelenése azonban csak 2012 elején esedékes.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az egyik legfontosabb újdonság, hogy végre bekerültek a rendszermagba a Xen storage backend driverek, így az új Linux kernel már minden szükséges komponenst tartalmaz ahhoz, Xen hypervisor alatt menedzsment-domainként működjön (dom0) - ehhez korábban patchek kellettek. Érdemes megjegyezni, hogy a Linux kernelbe kerülő Xen-verzió eltér a kereskedelmi terméktől és nem támogatja annak több képességét, például az USB passthrough-t. A még mindig kísérleti stádiumban levő Btrfs fájlrendszer 15-20 százalékos teljesítménynövekedésen esett át - Chris Mason, a fájlrendszer vezető fejlesztője szerint a mostani változások a legnagyobbak a Btrfs történetében. Az Ext4 is fejlődött, az fallocba került "punch hole" révén felszabadítható az az üres tárterület, amelyet a fájl feleslegesen foglal le (például egy lemezre írt memóriakép üres blokkjai), így javítható a tárkapacitás kihasználtsága.

A verziószám csupán illúzió

A Linux kernel 3.0 kisebb fejlesztéseket tartalmaz, a főverzió-váltás inkább csak kozmetikai. A modern böngészők, elsősorban a Chrome és a Firefox már megmutatták, hogy egy főverzió nem feltétlen jelent hatalmas újdonságokat és hogy egy szoftver verziószáma valójában csak illúzió - jó példa erre az Apple Mac OS X, amely tíz éve jelent meg, ezalatt 7 komolyabb frissítést kapott, de a verziószáma folyamatosan 10.x maradt, pedig a Lionnak valójában már nem sok köze van a Cheetah-hoz. A következő, 3.1-es Linux kernel szeptemberben esedékes.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról