:

Szerző: Barna József

2001. január 30. 22:16

Az AMD a Lucent beszállítója lesz

[AMD] Az AMD mai bejelentése szerint a cég hároméves stratégiai megállapodást kötött a Lucent Technologies-zal, melynek értelmében az AMD a Lucent által gyártott eszközökhöz szükséges flash memóriák egyik legnagyobb beszállítója lesz.

[AMD] Az AMD mai bejelentése szerint a cég hároméves stratégiai megállapodást kötött a Lucent Technologies-zal, melynek értelmében az AMD a Lucent által gyártott eszközökhöz szükséges flash memóriák egyik legnagyobb beszállítója lesz.

A hír azért is érdemel figyelmet, mert a kommunikációs piacon korábban jelentős sikereket elkönyvelő Lucent 2001. január 25-én hozott határozatot a vállalat működésének teljes átstrukturálásáról és racionalizálásáról. A cég első negyedéves pénzügyi eredményei ugyanis katasztrofálisak voltak: 1,02 milliárd dolláros pro forma veszteséget halmozott fel. Az újjászülető Lucent még ebben az évben jelentősen csökkenti kiadásait, és megválik mintegy tízezer alkalmazottjától. E megállapodás a cég új stratégiájának egyik első lépcsőjeként is értelmezhető.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az AMD is igen agresszív üzletpolitkával kezdi az új évezredet. Jól megfigyelhetó, hogy a cég minden lépése a rivális, több lábon álló chipóriással, az Intellel szembeni lemaradás csökkentésére irányul. Az AMD hétfőn jelentette be, hogy 300 millió dollár értékben vásárol vissza részvényeket befektetőitől, ettől remélve a részvények árfolyamának emelkedését. Most pedig hosszú távú megállapodást kötött a teljes metamorfózis előtt álló Lucenttel.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az AMD Lightning Data Transport (LDT) busz-technológiája iránt igen komoly érdeklődés mutatkozik, s már több cég - köztük az NVIDIA is - licencelte azt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.