:

Szerző: Koi Tamás

2026. szeptember 25. 13:56

Október 1-jén kilövik az űrbe az első adatközpont-műholdat

Október 1-jén startol a Google Project Suncatcher első kísérleti missziója, mely egy nagyobb, a világűrben műkő adatközponti klaszter előszele.

Pár évvel ezelőtt még teljes képtelenségnek tűnt, mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy pár napon belül elindulhat az első olyan Föld körüli pályára szánt műhold, mely később többedmagával klasszikus adatközponti feladatokat láthat majd el. 

A Google tavaly bejelentett Project Suncatcher rendszerének első kísérleti műholdja, az MVP nagyjából akkora, mint egy hűtőszekrény, belül pedig egy négy, egyedi kialakítású TPU dolgozik majd, melyekből több ezret építenek egy-egy földi adatközpontba óriási számítási teljesítményt generálva.

Az űrbéli felhasználás is a TPU-k - azaz a műholdak - sokaságának összekapcsolására alapul, a Google szakértői szerint ugyanakkor nem elhanyagolható szempont, hogy a világűrben a napenergia sokkal jobban hasznosítható, mint a Földön, már csak azért is, mert a megfelelő pályán folyamatos napsütés éri a napelemeket, melyek az MVP-n egyébként nagyjából egy kilowattnyi áram termelésére képesek.

02:07
 

Google’s latest moonshot to put machine learning in space

Még több videó

Novemberben AI software engineering képzést indítunk !

November 9-én 8 alkalmas, 24 órás online képzést indít a HWSW. Szeptember 30-ig early bird kedvezménnyel!

Novemberben AI software engineering képzést indítunk ! November 9-én 8 alkalmas, 24 órás online képzést indít a HWSW. Szeptember 30-ig early bird kedvezménnyel!

Bár az adatközponti hardver jórészt a Google tervezése, maga a műhold a Planet Labsnál készült egy eredetileg két műholdból álló páros első tagjaként. A műholdat a Transporter-18 küldetés keretében egy SpaceX Falcon 9-es rakéta juttatja majd a világűrbe október 1-jén, ezt követően számos tesztet hajt majd végre a rendszer, melyet néhány hónappal a felbocsátás után leselejteznek.

03:14
 

Testing AI chips to survive in space

Még több videó

Jóllehet a műholdat földi körülmények közt már tesztelték, a mérnökök szerint kulcsfontosságú problémákra illetve kérdésekre adhat választ a mostani teszt, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy a Tensor chipek, illetve a szerkezet hogyan tud ellenállni a kozmikus sugárzásnak vagy akár a fellövés során jelentkező vibrációnak.

02:13
 

Making sure AI chips don’t overheat in space

Még több videó

A rendszerek egyik achilles-sarkának tekinthető hőelvezetést is tesztelik majd a misszió során, melyet alumínium és rézcsöveket felhasználva, speciális radiátorokkal próbálnak megoldani. A hűtés így sem fog tudni folyamatos üzemet biztosítani a TPU-knak, mivel a számítások szerint a rendszer nagyjából negyedóránként eléri majd a kritikus hőmérsékletet, ami után le kell kapcsolni a processzorokat a teljes visszahűtésig.

a címlapról