:

Szerző: Koi Tamás

2026. szeptember 1. 09:00

Belépett az Apple a Ternus-érába

Új vezérigazgató állt ma az Apple kormánya mögé, az a John Ternus, aki a vállalatnál talán mindenkinél jobban ért a hardverekhez. A cég előtt álló kihívásokra azonban csak részben lehet új hardverek képében keresni a választ.

Mától új vezérigazgató irányítja az Apple-t, amit alapesetben el lehetne intézni egy kétbekezdéses karrierhírrel, ha történetesen nem az Apple-ről lenne szó, melynek olyan meghatározó vezetői voltak az előző évtizedekben, mint Steve Jobs vagy éppen Tim Cook.

A meghatározó vezetők által irányított cég pedig meghatározó termékekkel látta el felhasználók milliárdjait, így érthető, hogy a termékspecialistának tartott új CEO, John Ternusra most látszólag komoly bizonyítási teher hárul.

A hardveres srác


Bár még éppen csak bejelentették kinevezését, illetve Cook távozását, az új vezérigazgatóról máris úgy kezdett el beszélni a szakma, illetve cégen belül is úgy építették fel, mint aki képes minden idők legsikeresebb Apple-terméke, az iPhone után valami újabb korszakalkotó megoldást letenni az asztalra.

ternus_pcb

IT munkaerőpiac: nincs visszaút 2022-be

Leépítések és elpárolgó vidéki lehetőségek jellemzik az IT-szektort 2026 nyarán.

IT munkaerőpiac: nincs visszaút 2022-be Leépítések és elpárolgó vidéki lehetőségek jellemzik az IT-szektort 2026 nyarán.

A világot egyszer már megváltó Apple újra meg fogja váltani a világot - erről már maga Ternus beszélt idén április második felében a cég dolgozói előtt alig pár nappal azután, hogy hivatalossá vált a kinevezése. A mindenki által kedvelt "hardveres srácból" sugárzó túláradó optimizmus egyszerre szólt a cég dolgozóinak és befektetőinek, különösen utóbbiaknak, akik ekkorra már kezdtek nyugtalanná válni attól, hogy az Apple nem vette ki a részét a világot fenekestül felborító mesterséges intelligencia őrületből.

Elemzők többnyire egyetértenek abban, hogy Ternus egyik legfontosabb feladata éppen e lemaradás leküzdése, amibe rögtön a kinevezését követő hetekben - nyilván még elsősorban Cook döntései nyomán - belevághat, amikor megjelenik az AI-jal felokosított Siri az iOS, iPadOS és MacOS legújabb verzióiban. 

Ez azonban alighanem csak a kezdet, hiszen az Apple boszorkánykonyhájában több olyan eszköz is készülhet már jó ideje, melyek működését szoros AI-integrációval képzelik el. Ilyen lehet a kamerával ellátott AirPods Pro fülhallgató vagy éppen az Apple saját tervezésű okosszemüvege, mely az elmúlt évek talán egyetlen komolyabbat bukó termékét, a Vision Pro AR headsetet válthatják fel a termékpalettán.

E fejlesztések és termékek mellett az Apple-nek a következő években, évtizedben is szüksége lesz olyan nagy dobásokra, melyek biztosítják a több milliárdos felhasználói bázis növelését de legalább szinten tartását. Cook idején ilyen új terméknek számított például az Apple Watch, de az M sorozatú rendszerchipet tartalmazó Mac sorozat is, melynek létrejöttében egyébként Ternusnak kulcsszerepe volt.

Bár a többség világmegváltó új Apple-hardvereket vár Ternustól, könnyen lehet, hogy az új vezérigazgató vezetése alatt a cupertinói cég részben kényszerből a globális gazdasági helyzetre válaszul kínált megoldásaival tudja majd inkább megszilárdítani a pozícióit.

Ennek jelei már most is látszanak, ahogy a memóriapiac összeomlását követő komponensár-emelkedés egyre nagyobb nyomást helyez az OEM-ekre. Bár sokáig úgy tűnt, ennek a nyomásnak az Apple képes lesz ellenállni, június végén az iPhone-okat leszámítva szinte minden termék árát megemelte a cég, az okostelefonok pedig a várakozások szerint az idei iPhone-széria bemutatójával drágulhatnak.

Hardver, mint szolgáltatás


Ebben a helyzetben az értékesítés visszaesését új, ezen a területen eddig elvétve használt üzleti megoldásokkal lehet kompenzálni - mint például az Apple Upgrade programmal, mely egyelőre az Egyesült Államokban kínál maradványértékes és maradványérték nélküli lízingkonstrukciót szinte az összes Apple termékre.

Ternus és csapata számára éppen ezért most az új, továbbra is vonzó Apple termékek kidolgozása mellett az lehet a legfontosabb feladat, hogy előkészítsen egy nagyobb ívű paradigmaváltást, mely után a vevők egy része nem vevő többé, hanem az iPhone-t is éppúgy szolgáltatásként veszi igénybe, mint az Apple bármelyik előfizetéses termékét, platformját.

Jelen helyzetben könnyen elképzelhető, hogy amikor majd az Apple Ternus-korszakára visszatekintünk mondjuk másfél évtized múlva, úgy fogunk tekinteni Cook utódjára, mint aki hardvergyártóból végérvényesen szolgáltatócéget csinált az Apple-ből.

És ha már szolgáltatások, Ternust ugyan hardverspecialistának tartják, az Apple-nél a bevételszerkezet átalakulása az elmúlt egy évtizedben mégsem a hardver mindent elsöprő további menetelését vetíti elő. Ezt kitűnően szemlélteti, hogy míg 2015-ben a cég teljes árbevételéből mindössze 8-9 százalékot hasított ki a szolgáltatás üzletág, addig ez az arány mostanra stabilan 25-28 százalék közötti.

Ennek jelentősége azért óriási, mivel miközben a szolgáltatás üzletág a publikus pénzügyi adatok alapján 70 százalék feletti bruttó fedezet mellett működik, addig a hardver esetében ez 35-37 százalék körül mozog, amit a komponensárak emelkedése ráadásul tovább veszélyeztet. Mindennek köszönhetőn a szolgáltatások immár a cég üzemi profitjának jóval több mint egyharmadát adják mostanra.

Jelen helyzetben könnyen elképzelhető, hogy amikor majd az Apple Ternus-korszakára visszatekintünk mondjuk másfél évtized múlva, úgy fogunk tekinteni Cook utódjára, mint aki hardvergyártóból végérvényesen szolgáltatócéget csinált az Apple-ből, melynek egyik alappillére éppen a hardver.

Hogy lesz-e az iPhone után újabb világmegváltó terméke az Apple-nek, az aligha kérdés, de lehet, hogy ezúttal már nem a technológia önmaga győzi meg felhasználók milliárdjait, hanem annak a módja, ahogy hozzájuthatnak e technológiához.

Szeptember 21-én 8 alkalmas, 24 órás gyakorlatorientált online képzést indít a HWSW, mely real-time követi le a legfrissebb technológiákat. Az élő képzések órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról