Oroszországban sem marad el az iPhone-premier
A szankciók alatt álló Oroszországban is kaphatók lesznek a legújabb iPhone-ok, melyek jelentős részben szürkeimportból érkeznek az országba.
Oroszország kvázi a KGST-s időket idézően blokád alatt áll a legfejlettebb fogyasztói technológiai termékek forgalmazását illetően, de az, hogy a nagy nyugati technológiai gyártók szinte kivétel nélkül megszüntették az ország irányába az exportot, nem jelenti azt, hogy a termékeik egyáltalán nem jutnak el az orosz piacra.
Ez vonatkozik az okostelefon-piac legnépszerűbb, legvágyottabb termékeire, az iPhone-okra is, melyeket a kereskedelmi embargók 2022-es bevezetését követően egyes felhasználók merő hazaszeretetből látványos videókon törtek ripityára, ugyanakkor az újabb szériák azóta is rendre megtalálják az útjukat az orosz vevők felé.
Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.
Így a holnap boltokba kerülő iPhone 16 sorozat is megjelenik az orosz kiskereskedelemben, a készüléket a legnagyobb elektronikai áruházlánc, az M.Video-Eldorado és a legnagyobb helyi mobilszolgáltató, az MTS egyaránt forgalmazni fogja majd - áll a Reuters tudósításában.
A premierre ugyanakkor nem holnap, hanem csak pár nappal később kerülhet sor, ennek vélhetően az az oka, hogy némi időre van szükség, amíg Oroszországba érkeznek azok a szürkeimportos szállítmányok, melyek rendre olyan országokból indulnak, ahol nincs exportkorlátozási intézkedés hatályban (ilyen pl. Törökország, Kazahsztán, Kína, India).
Oroszországban ugyanakkor részben a fentiek okán mélyebben a zsebébe kell nyúlnia annak, aki új iPhone-t vásárolna, így például a 128 GB-os iPhone 16 alapmodell átszámítva mintegy 400 dollárral kerül többe az országban, mint az Egyesült Államokban, a legdrágább, 1 TB tárhellyel rendelkező Pro Max modell pedig csaknem 900 dollárral drágább.
Mindehhez hozzátartozik, hogy számos Apple-szolgáltatás egyáltalán nem működik Oroszországban, köztük olyan alapszolgáltatásokkal, mint az Apple Pay, így a vevőknek számolniuk kell azzal is, hogy lényegesen kevesebbet kapnak a pénzükért, mint egy átlag iPhone-tulajdonos.