:

Szerző: Koi Tamás

2024. június 12. 09:18

A MediaTek is beszáll a PC-bizniszbe

Alaposan felbolydulhat a PC-piac a Microsoft Copilot+ PC-inek megjelenésével, mellyel olyan beszállítók is megjelenhetnek az OEM-ek partnereiként, melyek eddig ebben a szegmensben jellemzően nem vagy egészen más termékekkel voltak csak jelen.

A Qualcomm után egy másik, eddig jellemzően okostelefonokba szánt rendszerprocesszorokat fejlesztő és gyártó cég, a tajvani MediaTek is készít olyan processzorokat a jövőben, melyeket PC-kbe építhetnek be a nagy OEM-ek - írja bennfentes forrásaira hivatkozva a Reuters. A MediaTek megjelenése a szegmensben az okostelefon-piacon tapasztaltak alapján megnyithatja az utat olcsóbb, de legalábbis elérhetőbb árú, Arm-alapú windowsos konfigurációk számára.

A tajvani gyártó döntésének előzménye, hogy a Microsoft múlt hónapban bemutatta az új generációs Surface gépeket, melyeket mindig is egyfajta iránymutatásként szolgáltak az OEM-ek felé. A most érkező termékvonal legnagyobb újdonsága, hogy Intel helyett Qualcomm processzorral lettek ellátva, ami egyet jelentett azzal, hogy x86 helyett Arm architektúrára épül az egész szoftver- és hardverkörnyezet.

mediatek_arm

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A Microsoft régóta próbálta az Arm-alapú megoldásokat bevonzani a PC-piacra, ám ezek mindeddig meglehetősen sikertelen próbálkozásoknak számítottak. Azt, hogy a brit cég processzorarchitektúrájára lehet hatékonyan működő, nagy teljesítményű, de főleg hosszú akkumulátoros üzemidejű noteszgépeket fejleszteni.

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint erre a vonatra száll fel a MediaTek, mely az Arm régi partnereként a Qualcommhoz hasonlóan jelentős tapasztalattal rendelkezik a versenytárs megoldásaihoz képest olcsóbb, ugyanakkor némileg kisebb teljesítményű Arm-os lapkák gyártásában.

A MediaTek első PC-s processzorainak megjelenésére ugyanakkor legalább a jövő év végéig várni kell, iparági források szerint ugyanis eddig az időpontig a Qualcomm exkluzív jogokkal rendelkezik az Arm-alapú windows-verziókhoz készült PC-k piacán. A chipről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a brit arthitektúra-fejlesztő kulcsrakész dizájnjára épül, ami a fejlesztési ciklust jelentős mértékben egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a tajvaniak számára.

A MediaTek mellett más gyártók is tűkön ülve várják, hogy a fent említett exkluzív licencmegállapodás lejárjon, így korábbi híresztelések szerint már az AMD és az Nvidia is javában készíti saját, Arm-os CPU-ját, utóbbi ráadásul a MediaTek segítségével.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.