:

Szerző: Koi Tamás

2024. május 29. 09:47

A világ legértékesebb cégévé válhat az Nvidia

A jelenlegi növekedési rátát alapul véve még a második negyedévben a világ legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalatává léphet elő az Nvidia, mely az utóbbi másfél-két évben szürreális növekedést produkált a mesterséges intelligencia megoldások felfutásának köszönhetően.

Rekordot rekordra halmoz a világ legértékesebb chipgyártója, az Nvidia, mely amellett, hogy folyamatosan javuló, az elemzői várakozásokat rendre túlszárnyaló üzleti eredményeket szállít remek kilátások mellett, az értékét is megtöbbszörözte az elmúlt két év során.

A Santa Clara-i székhelyű társaság múlt heti üzleti jelentését követő befektetői optimizmus azóta sem apadt, így a cég papírjaival tegnap az abszolút rekordnak számító 1149,39 dolláron is kereskedtek, végül a tegnapi tőzsdezárást követően a cég tőzsdén jegyzett értéke elérte a 2,8 ezer milliárd dollárt.

Ezzel a jelenleg harmadik legértékesebb tőzsdei cégnek számító Nvidia-t már csupán 100 milliárd dollár választja el az Apple-től, mely ráadásul az utóbbi hónapokban rendre alulteljesített a tőzsdei benchmarkokban, a cég értéke pedig idén 2%-ot esett az iPhone-ok iránti gyér keresletnek, illetve az egyre erősödő konkurenciának köszönhetően a cég második legnagyobb piacán, Kínában.

nvidia_chip_stockgraph

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Nvidia eközben az AI-gyorsítóprocesszorok iránti tartós keresletnek köszönhetően képtelen megbotlani, a cég értéke csak idén eddig a duplájára nőtt, miután tavaly megtriplázódott. Az adatközponti termékeket, illetve elsősorban a már említett gyorsítóprocesszorokat a nagy felhőszolgáltatók és technológiai cégek viszik, mint a cukrot, ráadásul az Nvidia múlt héten egyben azt is világossá tette, hogy a termékfejlesztési-kiadási ciklust felgyorsítja, így már évente érkeznek egymás után az újabb, nagyobb teljesítményű, hatékonyabb chipek.

A fentiek alapján nem különösebben nehéz megtippelni, hogy az Nvidia pár hónapon belül a világ legértékesebb vállalatává léphet elő, megelőzve a Microsoftot, mely jelenleg 3,1 ezer milliárd dolláros értékével vezeti a mezőnyt. 

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.