:

Szerző: Koi Tamás

2024. május 23. 12:05

A csúcsok csúcsán tapos a gázra az Nvidia

Az első üzleti negyedévben is sziporkázott az Nvidia, melynek forgalma és profitja az AI-gyorsítóprocesszorok iránti kitartó keresletnek köszönhetően tovább nőtt, új történelmi szintre emelve a cég értékét.

Tulajdonképpen semmi meglepő nincs már abban lassan egy éve, hogy az Nvidia minden egyes üzleti negyedévét óriási növekedéssel zárja, az összes elemző előzetes várakozásait felülmúlva - így történt ez a társaság első üzleti negyedévében is, melynek eredményeit szerdán tette közzé a Santa Clara-i cég.

A több mint 26 milliárd dolláros árbevétel mellé társuló 14,8 milliárd dolláros profit ezúttal is elsősorban az adatközponti termékekből jött össze, illetve azokon belül is leginkább az AI-modellek alapjait adó, nagy teljesítményű processzorok eladásából.

A gyorsítókért, melyekért a technológiai iparág legnagyobb szereplői gyakorlatilag sorban állnak, darabonként több tízezer dollárt kell fizetni, mégis van olyan cég, mely csak a H100-as chipből több mint százezer darabot kíván vásárolni belátható időn belül. Az Nvidia egyik kulcsfontosságú ügyfele, a Meta pedig korábban közölte, hogy év végéig 350 ezer ilyen processzort kíván üzembe helyezni adatközpontjaiban.

nvidia_huang_blackwell

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A lendület mindeközben a fejlesztési oldalon is kitartani látszik, sőt, a márciusban bejelentett Blackwell szériának a szállítása még meg sem kezdődött, Jensen Huang, az Nvidia első embere az üzleti jelentés ismertetését követő tegnapi konferenciahíváson bejelentette, hogy a vállalat mostantól évente fogja piacra dobni az újabb, nagyobb teljesítményű gyorsítóchipeket.

Ezzel a gyártó búcsút int a korábbi kétéves termékfejlesztési ciklusának, melyet az Ampere chipek 2020-as debütálásától tartott egészen 2024-ig (a Hopper chipek 2022-ben érkeztek, a Blackwell pedig idén fog).

A pletykák szerint a jövőre érkező új generációs Nvidia-gyorsító a Rubin lehet, mely az eddigi típusjelölés alapján valószínűleg az R100 jelzést fogja kapni.

Huang egyben közölte, hogy a cég az AI-gyorsítóprocesszorok mellett a többi termékvonal fejlesztését is felpörgeti, így a GPU-k mellett új CPU-k és nagyobb teljesítményű hálózati vezérlő áramkörök is várhatók rövid távon a cég kínálatában.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.