Az AI-eufória a legértékesebb cégek közé lökte az Nvidiát
Továbbra sincs vége az Nvidia menetelésének, melyet elsősorban a mesterséges intelligencia megoldások iránti óriási kereslet fűt kitartóan. A cég hétfőn beverekedte magát a négy legértékesebb amerikai cég közé és nincs messze tőle, hogy a top3-ba kerüljön.
Hétfőn újabb történelmet írt az Nvidia, mely az amerikai technológiai cégek közül a mesterséges intelligenciára épülő megoldások előretörésének első számú haszonélvezője. A vállalat tőzsdei értéke rövid ideig túlszárnyalta az Amazonét is, amire utoljára 22 éve volt példa, ezzel az Nvidia beverekedte magát a négy legértékesebb amerikai vállalat közé.
A cég papírjaival a hétfő kereskedési napon 734,96 dolláron is kereskedtek, ezzel az AI-feldolgozóegységeket tervező és gyártó vállalat értéke elérte az 1,82 ezer milliárd dollárt, orrhosszal megelőzve az 1,81 ezer milliárdot érő Amazont.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.
Ezzel egyszersmind előzési távolságba került az Alphabet is, mely a hétfői kereskedésben 1,87 ezer milliárd dolláron állt. Ennél csak két cég (az Apple és a Microsoft) értékesebb, igaz, azok már a háromezer milliárdos ligában játszanak részvénypiaci értéküket tekintve.
A technológiai szektor, illetve a felhő és a mesterséges intelligencia fűtötte őrült növekedést jól szemlélteti, hogy 2002-ben, amikor az Nvidia és az Amazon ennyire közel volt egymáshoz, a két vállalat egyenként hatmilliárd dollárt ért.
Az Nvidia kilátásai ezzel együtt az AI-gyorsítóchipek iránti, tartósan fennálló keresletnek köszönhetően továbbra is rendkívül jónak számítanak, vagyis a következő hónapokban várhatóan újabb rekordok fognak majd megdőlni.
Az Nvidia részvényeinek árfolyama jelenleg abszolút rekord növekedési pályán áll, a cég papírjainak értéke egy év alatt 223%-kal nőtt.