:

Szerző: Koi Tamás

2024. április 12. 10:26

Készül az Apple válasza az AI PC hype-ra

A Bloomberg értesülései szerint még idén év végén, illetve jövő év elején piacra dobja megújult Mac és MacBook számítógépeit az Apple. Az új gépek már a cég M4 processzorára épülnek majd, melynél már kifejezetten az AI-számításokra gyúr rá a társaság.

Javában készülődik az Apple-nél a teljes Mac-széria frissítése, mely leginkább a saját tervezésű, M-sorozatú rendszerprocesszor negyedik generációjának megjelenése miatt bírhat komoly jelentőséggel. Az Arm-alapú M4 chip a Bloomberg mindig jól értesült bennfentese, Mark Gurman szerint már gyakorlatilag kész van, az első, ilyen processzorral ellátott Macintosh számítógépek megjelenése pedig az év végén várható.

Az új lapkák - melyek tömeggyártása rövidesen elkezdődik - képességei kapcsán az Apple várhatóan a nagyobb teljesítményű AI-feldolgozóegységeket emeli majd ki, válaszul arra, hogy az Intel és a Microsoft egyaránt óriási felhajtást csinál az "AI PC"-knek, melyek a cégek szerint a személyi számítógépek új korszakát hozzák el.

macbook_pro

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI PC-k egyik jellemzője, hogy olyan processzorokat tartalmaznak, melyek az AI-feladatok gyorsítására hivatott NPU-magokkal (Neural Processing Unit) rendelkeznek. Ilyen NPU egység egyébként az Apple összes M-sorozatú chipjében megtalálható a kezdetek óta (az Ultra változatokban 32 magos, a sima, a Pro és Max chipekben 16 magos változatban). Az Apple az M4 esetében várhatóan vagy a magok számát vagy azok számítási teljesítményét emeli majd meg - esetleg mindkettőt egyszerre.

Gurman szerint az M4 az elődökhöz hasonlóan legalább három változatban láthat majd napvilágot, a legkisebb teljesítményű változat kódneve Donan, a közepes (vélhetően Pro jelzésű) kiadás a Brava nevet viseli, a legnagyobb teljesítményű variáns (ez lehet a Max) pedig a Hidra kódnevet kapta.

Az M4 chipek jórészt az eddigi gyakorlat szerint oszlanak majd meg a különböző Mac és MacBook Pro/Air modellek között, ám a Hidra a pletykák alapján csak a Mac Pro modellekbe kerülhet majd bele.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.