Szerző: Koi Tamás

2024. március 25. 10:32

Kína béklyót rak az Intelre és az AMD-re

Vélelmezhetően elsősorban a hasonló indíttatású amerikai kereskedelmi embargókra válaszul rövidesen életbe lép Kínában az a szabályozás, mely az amerikai processzorgyártókat és fontosabb szoftverbeszállítókat gyakorlatilag feketelistára teszi a közigazgatásban.

Néhány héten belül kötelező lesz megfelelniük a kínai közigazgatási intézményeknek a kistelepülési önkormányzatoktól felfelé annak a 2022-ben hozott rendelkezésnek, mely hivatalosan a kínai kormányzati IT-infrastruktúra biztonságosabb üzemeltetését hivatott szolgálni.

Az illetékes kínai kormányszerv még tavaly tette közzé azoknak a PC- és szerverprocesszoroknak, valamint operációs rendszereknek a listáját, melyek megfelelnek a kritériumoknak, ami egyben azt jelenti, hogy a listán nem szereplő termékek által érintett berendezéseket ki kell vonni a forgalomból.

chinese_man_cpu

Autista csodabogarak

Az informatikai közeg jó táptalaj a neurodivergens szakembereknek.

Autista csodabogarak Az informatikai közeg jó táptalaj a neurodivergens szakembereknek.

Az újonnan előkerült listán 18 processzorgyártó szerepel, nincs köztük ugyanakkor az x86-os piac két meghatározó szereplője, az Intel és az AMD. Helyettük a Shanghai Zhaoxin Integrated Circuit Co. termékei képviselik a legnépszerűbb architektúrát. A cég szerverprocesszorai jelenleg ugyan nem képesek az Intel Xeonok és AMD Epyc processzorok teljesítményét hozni, asztali gépekben azonban - legalábbis alapvető irodai környezetben - megállhatják a helyüket.

Az asztali és szerver operációs rendszereknél hasonló a helyzet, vagyis hiányzik a "megbízható és biztonságos" megoldások listájáról a Windows PC-kre és szerverekre fejlesztett változata, helyette kizárólag kínai, linuxra épülő operációs rendszerek találhatók a dokumentumban (Galaxy Kirin, Tongxin OS, Fangde OS).

A nyugati adatbázis-kezelő rendszerek szintén hiányoznak a jóváhagyott szoftverek köréből, helyettük elsősorban az Alibaba felhőalapú PolarDB-jét és a Tencent-féle TDSQL-t említi a dokumentum.

A Financial Times riportja szerint bár a korlátozások a lakosság részére eladott termékekre nem vonatkoznak, a kereskedők a májusi határidőhöz közeledve jelentősen csökkentették a windowsos PC-kből álló portfoliót.

Az átállásra ugyan elméletileg hosszú évek álltak rendelkezésre, a korlátozások hatályba lépése borsot tör a kínai közigazgatás orra alá, hiszen az infrastruktúrát hosszú évtizedeken keresztül működtették nyugati technológia segítségével, melyek lecserélése szinte a teljes kódbázis újraírásával jár.

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

a címlapról

Hirdetés

Ollé, lesz SYSADMINDAY!

2025. július 7. 03:04

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

SEMMI

8

Bemutatkozott a Nothing első igazi csúcsmobilja

2025. július 3. 11:59

A prémium modellnek szánt Nothing Phone 3 legegyedibb vonása a hátlapon található Glyph Matrix, amivel a tervezők célja a főképernyő előtt töltött idő csökkentése.