Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. március 12. 12:00

Részleteket közölt a Reddit a tőzsdére lépésről

A cég 6,5 milliárd dolláros értékelés mellett tervez tőzsdére lépni.

Több mint három évnyi előkészület után közeleg a Reddit tőzsdei bevezetése, melynek apropóján a közösségimédia-platform további részleteket osztott meg, többek közt azt is, hogy közel 6,5 milliárd dolláros értékelést fog megcélozni. A közösségi szolgáltatások közül legutóbb a Pinterest ment tőzsdére még 2019-ben, azóta nem volt példa ilyesmire.

A cég és a meglévő részvényesek körülbelül 22 millió részvényt terveznek értékesíteni 31 és 34 dollár közötti áron, és egyből három részvénytípust vezetnek be, amelyek mindegyike eltérő szavazati joggal rendelkezik. A közösségi médiaplatform összesen 748 millió dollár tőkét gyűjtene a befektetőktől az elsődleges részvénykibocsátás (IPO) során. Steve Huffman vezérigazgató, összesen 6,7 millió részvény eladását tervezi.

A Reddit nagyjából 1,76 millió részvényt különített el a legaktívabb felhasználók és moderátorok számára, akik közvetlenül a vállalattól vásárolhatnak részvényeket, és a bevezetést követően akár egyből eladhatják papírjaikat, mivel nem vonatkozik rájuk a vásárlást követő féléves lock-up időszak. A The Wall Street Journal szerint körülbelül 75 000 redditező vásárolhat majd részvényeket IPO-áron.

reddit-ipo-v1

Promptolsz-e már padawan?

Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

Promptolsz-e már padawan? Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

A Reddit 2021 végén nyújtotta be a tőzsdei bevezetési kérelmet az amerikai értékpapír-felügyelethez, azt követően, hogy a vállalat 2021 elejére megduplázta értékét a megnövekedett kisbefektetői aktivitás révén. 2022. januárjában arról szóltak a hírek, hogy a Reddit a Morgan Stanley-vel és a Goldman Sachs-szal együttműködve tőzsdére lép, és 15 milliárd dolláros értékbecslést fontolgat. A folyamatot nehezítette többek közt az IPO-piac befagyása, a közösségi irányelveket érintő módosítások, a monetizációs törekvések és az ezek nyomán forgácsolódó közösség. A platformot üzemeltető cég 2021-es privát tőkebevonása 10 milliárd dollár körüli cégértéken zajlott.

A Reddit 2023-ban valamivel több mint 800 millió dollár reklámbevételre tett szert, ami 20%-os növekedést jelenthet az egy évvel korábbi 666,7 millió dollárhoz képest. Nyereséget egyelőre nem termel a vállalat: adózott vesztesége a 2022-es 158,6 millió dollár után 90,8 millió dollárra mérséklődött. További fontos megosztott mérőszám, hogy a tavalyi negyedik negyedévben átlagosan 73,1 millió napi aktív felhasználóval (DAU) rendelkezett a platform.  Működési eredmény tekintetében a cég 69,3 millió dolláros veszteséget realizált 2023-ban, szemben a 2022-es 108,4 millió dollárral.

A cég bevételei elsősorban reklámokból, illetve a havi 5,99 dollárért kínált prémium hozzáférésből származnak, és még nem sikerült nyereséget termelnie a cégalapító Steve Huffman bevallása szerint. A Reddit eredetileg a jövedelmezőség elérése után, vagy megközelítőleg ahhoz igazítva tervezte az IPO elindítását.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

MÁLNÁS

6

Tőzsdére megy a Raspberry Pi

2024. május 16. 14:00

Az elmúlt évek meghatározó áramköri lapkáit készítő technológiai cég papírjaival is lehet majd kereskedni a brit tőzsdén.