Szerző: Koi Tamás

2024. március 5. 10:26

Padlógázt nyomott Kínában a Huawei

Bezuhantak az iPhone-eladások az év első hat hetében Kínában, az egyébként is gyengén teljesítő piacon pedig egy régi-új csillag kezdett el ragyogni.

Bár tavaly az összes helyi riválist sikerült maga mögé utasítania a kínai okostelefon-piacon, a 2024-es év nem kezdődött jól az Apple-nek az ázsiai országban, ahol az eladások egyébként is csökkenést mutatnak még a tavalyi, már akkor sem túl rózsás számokhoz képest is.

Az amerikai Counterpoint Research piackutató legfrissebb, az év első hat hetére vonatkozó kutatása szerint az Apple a január elejétől február közepéig tartó időszakban 24%-kal kevesebb iPhone-t tudott eladni Kínában, mint egy évvel korábban.

mate60_pro

Ugyanennek az időszaknak az abszolút sztárja a kínai piac nagy visszatérője, a Huawei lett, mely egy tavaly nyáron bemutatott okostelefon-sorozattal, a Mate 60-nal tudta az eladásokat visszahozni gyakorlatilag a sírból. A vállalat már tavaly év végén is jelentősen megszorongatta mind az Apple-t mind a helyi riválisokat Kínában, amit tovább folytatott 2024-ben: a cég az év első hat hetében pedig 64%-kal tudta növelni eladásait éves viszonylatban.

Promptolsz-e már padawan?

Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

Promptolsz-e már padawan? Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

Az összességében 7%-os csökkenést mutató kínai okostelefon-piacon nem csak az Apple-nek, hanem számos nagy helyi riválisnak is nehezen indult az év a Counterpoint szerint. Az Oppo és a Vivo például 29 és 15 százalékos mínuszban állt február közepén, az egykor a Huawei helyére pályázó Xiaomi eladásai pedig 7%-kal estek, a Huawei mellett egyedül az egykor vele egy cégcsoportba tartozó Honor tudott csak nőni, de csupán 2%-kal.

A kínai okostelefon-piacon az év elejére rendkívül kiélezetté vált a verseny, így a top3 szereplő piaci részesedése 2 százalékponton belül van, a top5 pedig 4 százalékponton belül mozgott.

A Counterpoint elemzői szerint a kínai okostelefon-piac szereplői továbbra sem számíthatnak sok jóra elsősorban a kínai gazdaság billegése miatt, az Apple pedig kénytelen lesz engedni a legendásan vastag marzsaiból, ha meg akarja tartani vezető szerepét, illetve be akar férni a legnagyobb eladásokat hozó okostelefon-gyártók közé Kínában.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

MÁLNÁS

6

Tőzsdére megy a Raspberry Pi

2024. május 16. 14:00

Az elmúlt évek meghatározó áramköri lapkáit készítő technológiai cég papírjaival is lehet majd kereskedni a brit tőzsdén.