:

Szerző: Koi Tamás

2024. február 15. 12:06

Abu-Dzabiban ér össze a Vodafone és a Yettel irányítása

Egyre komolyabban veszi az európai terjeszkedést az arab térség egyik legnagyobb telekommunikációs multija, az Etisalat vagy e&, mely a brit kormány külön engedélyével beültethette vezérigazgatóját a Vodafone Csoport igazgatótanácsába.

Hétfőn hosszú hónapok huzavonája után beülhet a brit Vodafone Csoport igazgatótanácsába Hatem Dowidar, az Etisalat nevű (illetve nemrégigen e&-nek átkeresztelt) arab telekommunikációs multi vezérigazgatója. Az efféle vállalatoknál a hasonló személyi döntések gyakorlatilag mindennaposak, Dowidar megjelenése a Vodafone igazgatótanácsában ugyanakkor mégis kiemelkedő eseménynek számít, mely meghatározó momentuma lehet az európai távközlés történelmének.

Bár a szakember korábban már több vezető pozíciót is betöltött a Vodafone Csoportnál, azaz viszonylag jól ismeri a vállalati kultúrát és menedzsmentet, az általa irányított e& a brit cégcsoport legnagyobb önálló részvényese és egyik meghatározó stratégiai partnere is egyben.

hatemdowidar

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az abu-dzabi székhelyű telekommunikációs multi 2022-től kezdve szisztematikusan építi ki egyre nagyobb befolyását a brit cégcsoportban, így mostanra a részvények 14,6%-ával rendelkezik. A két cég tavaly májusban emellett több részletre kiterjedő stratégiai együttműködési megállapodást is kötött, melyet a brit kormány is nagyító alá vont, mivel felmerült, hogy a megállapodás nemzetbiztonsági kockázatokat eredményezhet Nagy-Britannia számára.

Rishi Sunak brit miniszterelnök kabinetje végül múlt hónapban bizonyos feltételekkel (pl. a Vodafone-nak létre kell hoznia egy vizsgálóbizottságot, mely a döntésekkel kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatokat folyamatosan elemzi és értékeli) engedélyezte a stratégiai együttműködést, melynek része volt az is, hogy az e& vezérigazgatója megkapja az igazgatótanácsi pozíciót.

Az egyelőre nem teljesen egyértelmű, hogy mi lehet az e& további célja a Vodafone Csoportot illetően, a cég ugyanakkor korábban már tett rá utalást, hogy kész tovább növelni befolyását a vállalatban, mely Európa egyik legnagyobb távközlési multija is egyben.

Az e& Nagy-Britannia mellett Kelet-Európában is fokozatosan építi befolyását a szerb, a bolgár és a magyar távközlési piacokon, miután egy tavalyi megállapodás értelmében heteken belül irányítást szerezhet a PPF-csoport helyi távközlési érdekeltségeiben, így többek között a Yettel Magyarországban.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.