:

Szerző: Koi Tamás

2024. február 13. 09:40

Gyűlik a Microsoft felhője az Amazon feje felett

Bár bevételarányosan még piacvezetőnek minősül, ha minden így megy tovább, nem fogja tudni könnyen megtartani elsőségét a felhőszolgáltatások szegmensében az Amazon, melyre az utóbbi években vészesen feljött az első számú versenytárs, a Microsoft.

A két legnagyobb globális felhőszolgáltató harca egyre kiélezettebbé válik jelentős részben a mesterséges intelligenciának köszönhetően, így bár ma még az Amazonhoz folyik még be a legtöbb bevétel a szegmensben, a Microsoft gyorsuló ütemben nő a versenytárs fejére - írja elemzői reakciókat értékelve a CNBC.

Jóllehet a redmondi óriás nem tesz közzé konkrét bevételadatokat az Azure szolgáltatásokra vonatkozóan, a konszenzus szerint míg a Microsoft felhős üzletágának bevétele öt évvel ezelőtt az AWS fele lehetett, mostanra ez az előny már csak egyharmadnyi lehet.

Az olló pedig lassan de biztosan zárul, piacelemzők legalábbis úgy kalkulálnak, hogy míg az Azure eladások 30%-kal nőhettek a legutóbbi lezárt negyedévben éves összehasonlításban, addig az AWS esetében a növekedés csupán 13%-os lehetett és ez csak egyike az Azure erősödését mutató jeleknek.

azure_datacenter

A jelenleg több mint 53 ezer ügyféllel rendelkező szolgáltatás, illetve a teljes felhős infrastruktúra (a Microsoft az Intelligens Felhő szegmensben auditálja az Azure termékcsaládot) legutóbb a Microsoft árbevételének 29%-át adta, ugyanakkor a profithoz ennél is nagyobb mértékben járult hozzá.

Az üzletág a Microsoft teljes, 88 milliárd dolláros tavalyi működési profitjának már a 46%-át biztosította, míg ugyanez az arány 2016-ban csupán 27% volt. A szegmens bruttó árrése ezzel párhuzamosan 42%-ról 72%-ra nőtt.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Elemzők szerint a Microsoft Azure platformjának erősödése elsősorban a cég jó pozíciójának köszönhető a mesterséges intelligenciára épülő megoldások szegmensében, ahol a jól időzített OpenAI befektetés és partneri megállapodás a jelek szerint jól fialt a társaságnak.

Egy ilyen helyzetben egy döntési eljárás során a Microsoft oldalára billenhet a mérleg nyelve, jóllehet az AWS saját felhőalapú AI-termékeihez hamarabb kezdett saját hardvereket üzembe állítani (Graviton, Trainium processzorok), mint a Microsoft, mely csak tavaly ősszel lépett rá erre az útra az Azure Cobalt és Maia AI-gyorsítóval és adatközponti processzorral. 

Emellett mindkét cég jelentős mennyiségben vásárolja az Nvidia nagy teljesítményű, méregdrága AI-feldolgozóegységeit is, melyekből jelenleg az AWS adatközpontjaiban található meg a legtöbb példány a világon.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.