:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. február 12. 10:35

Több ezer főt készül leépíteni a Cisco

A többi nagy technológiai cégnél látott módon a Cisco is a nagyobb növekedési potenciált jelentő területek felé kívánhat fordulni, ami a munkaerő-állomány újraszervezésével jár.

Az ügyhöz közel álló források szerint „több ezer” dolgozó elbocsátásával jár majd a hálózati eszközöket, elektronikai berendezéseket, illetve egyéb kommunikációs technológiákat tervező és értékesítő Cisco újrastrukturálása, miután a hálózati óriás a gyorsabban növekvő (és jövedelmezőbbnek tűnő) területekre kíván koncentrálni a jövőben. A kaliforniai székhelyű vállalat 2023-ban 84 900 munkavállalóval rendelkezett, hogy ebből pontosan hányan fognak távozni, arról egyelőre nem döntött a vezetőség, de az ezres nagyságrend jelentősebb százalékot vetít előre. A pontos számok a következő eredményjelentéssel válhatnak nyilvánossá.

Az időzítés nem meglepő annak fényében, hogy a technológiai vállalatok, köztük a távközlési gyártók, így az Nokia és az Ericsson is több ezer munkahelyet szüntetnek meg más költségcsökkentési intézkedésekkel együtt, az elmúlt hónapok során jelentős számú alkalmazottat bocsátott el az Amazon, az Alphabet, a Microsoft.

A Cisco legutóbb 2022 novemberében jelentett be átfogóbb szerkezetátalakítást, amikor nagyjából a dolgozók öt százalékát küldte el. A leépítési kör több mint 600 millió dollárba került a végkielégítésekkel és egyéb költségekkel.

cisco_leépí

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A Cisco nemrég csökkentette az évre szóló forgalom és profit előrejelzését, ami tükrözheti a hálózati berendezések iránti kereslet lassulását, miközben az „ügyfelek a termékek telepítésére és bevezetésére koncentrálnak”. Az elmúlt évek során a Cisco számára az iparág többi szereplőjéhez hasonlóan nehézségeket okoztak az ellátási lánc problémái és a világjárvány után látott keresleti lassulás, ezért inkább a szoftverek felé fordult: tavaly szeptemberre nyilvánvalóvá vált, hogy a hálózati óriás tetemes összeget, 28 milliárd dollárt fizetne korábbi partneréért, a Splunk kiberbiztonsági cégért, már csak a hatóságok pecsétje szükséges a frigyhez. A tervek szerint 2024. harmadik negyedévére sikerül véglegesíteni az akvizíciót a hatóságok jóváhagyásának függvényében. 

A több mint 15 ezer ügyféllel rendelkező Splunk főleg kiberbiztonsági kockázatok és fenyegetések felderítésében, monitorozásában segíti ügyfeleit előfizetéses modellen alapuló szolgáltatásaival. A Cisco így a felvásárlással erősít szoftverek és szolgáltatások terén, így csökkentheti a hálózati berendezések üzletágától való függőségét, ami az utóbbi években a világjárvány után egyre gyengébb eredményeket produkált, részben az ellátási láncot érintő problémákból kifolyólag.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.