:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. december 1. 13:20

Egyre közelebb az Xbox mobilos játékáruháza

A Microsoft Xbox termékekért felelős üzletága az utóbbi években a mobilpiac felé kezdett fordulni, az erősebb lábak növesztése érdekében hamarosan számítani lehet egy saját játékbolt indítására mobilplatformon is - erősítette meg a sejtést az Xbox feje, egyelőre kevés konkrétummal.

Már több mint egy éve lehet hallani híreszteléseket arról, hogy a Microsoft kifejezetten mobiljátékok értékesítésére indítana saját piacteret, ami közvetlenül versenybe hozná a Google-lel és az Apple-lel. Először a The Verge szúrta ki a Microsoft által brit versenyfelügyelet (CMA) felé benyújtott, az Activision felvásárlással kapcsolatos dokumentumokban, hogy a cég jövőbeli tervei közt szerepel egy mobiljátékos piactér létrehozása, ami többek közt a nagy játékkiadó könyvtárából származó játékokat kínálná.

A CMA-nak benyújtott dokumentumokban a redmondi cég ugyanis amellett érvelt, hogy a felvásárlás elősegítené egy „következő generációs játékbolt” indítását többféle eszközön, köztük mobilokon, vélhetően olyan címekkel, mint a sikeres Call of Duty: Mobile, vagy a Diablo: Immortal. 

Az Xbox-vezér Phil Spencer nemrég a Bloombergnek adott interjújában végül hivatalosan is megerősítette, hogy komoly tervei vannak a mobiljátékok piacán egy saját alkalmazásbolttal, a háttérben aktívan folyó munkában már több meg nem nevezett partnerrel dolgozik együtt a megvalósításon.

xboxmnobile

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Spencer egyelőre nem rendelt pontos dátumot ahhoz, hogy az alternatív áruház mikor fog ténylegesen hozzáférhetővé válni a felhasználók számára, annyit árult el, hogy egyáltalán

nem évek múlva, hanem annál előbb lehet rá számítani.

Spencer szerint mobilplatformon nincs igazán választási lehetőség, és mivel az Xbox a következő 10-20 évben is releváns szeretne maradni, tovább növelné befolyását ezen a területen is.

Kérdéseket vet fel, hogy ez miként valósulna meg a gyakorlatban, hiszen egy dedikált Xbox-játékbolt egyelőre nehezen lenne telepíthető iPhone és iPad készülékekre a zárt rendszer miatt. Míg az androidosok számára adott a lehetőség a sideloadingra bizonyos beállításokkal, addig az Apple nem ad alább az App Store használatából. A Microsoft egy ideje már küzd azzal, hogy Xbox-játékokat tegyen elérhetővé az App Store-on keresztül, a Game Pass streamingszolgáltatásnak is jobb megoldás híján böngészőn belül kell futnia.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.