Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. november 22. 10:38

Vége a káosznak: Sam Altman visszatér az OpenAI élére

Az igazgatótanács öt napon át tartó puccskísérlete után a vezetők visszaülnek székükbe, Altmannal együtt Greg Brockman társalapító is, aki a vezető kirúgása ellen tiltakozva mondott le korábban. Emellé egy új garnitúra igazgatóság jár.

Kirúgták, majd próbálták visszahívni, végül a redmondi szoftveróriásnál kötött ki Sam Altman, miután rendkívül fordulatos napokat élt meg a ChatGPT-t is fejlesztő OpenAI startup – írtuk két napja, november 20-án. Szerda reggelre, két nappal később viszont már más az állás, és egyben úgy tűnik, pont kerül a többnapos, fordulatokkal teli dráma végére: Altman visszatér a helyére.

Az OpenAI vezérigazgatója az X-en jelentette be visszatérését, miután a befektetők és alkalmazottak egyaránt kiálltak mellette, és nyomást helyeztek az őt menesztő igazgatóságra. Hétfőn több mint 500 alkalmazott írta alá levelet a nagyjából 700 fős cégből, amely azzal fenyegette az igazgatótanácsot, hogy ha nem mondanak le és nem hozzák vissza Altmant, úgy ők is elhagyják a vállalatot. Mindez azután, hogy Satya Nadella diadalittasan közzétette, hogy Altman és Greg Brockman társalapító csatlakozik a redmondi szofvercéghez.

altmanback

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Altman visszatérésével együtt átalakul a tanács összetétele is, a korábbi felállásból csak egy tag marad az összesen háromfős, kezdetleges új testületben. A Salesforce korábbi társ-vezérigazgatója, Bret Taylor és Larry Summers volt pénzügyi vezető csatlakozik, Taylor az elnöki poszton. Adam D’Angelo, a Quora platformot működtető startup társalapítója és vezérigazgatója továbbra is az igazgatótanácsban marad, hogy reprezentálja az előző testületet. Ez a kezdetleges, kisméretű tanács később egy legfeljebb 9 fős kibővített testületté próbál nőni további kinevezésekkel. Az OpenAI-ba több milliárd dollárt fektető Microsoft valamilyen módon szintén szeretne helyet kapni a bővített tanácsban, akár csak maga Altman.

Altman 2019 óta vezette a vállalatot, és egyrészt egy nagy lendülettel fejlődő vállalat felsővezetőjévé, másrészt a mesterséges intelligencia kutatásának és termékfejlesztésének nyilvános arcává vált az évek során a ChatGPT berobbanásával. Ellentétben a legtöbb Szilícium-völgyi startup vállalkozással, az OpenAI nem úgy épült fel, mint egy tipikus vállalat, amelynek nagy részét az alapítók irányították, hanem egy 2015-ben indult nonprofit szervezet része volt. Az igazgatótanács felügyeli a nonprofit szervezetet, amely „az OpenAI összes tevékenységének átfogó irányító testületeként működik”.

A vezető eltávolítása után több Szilícium-völgyi befektető és alapító ahhoz hasonlította az esetet, amikor az Apple 38 éve kirúgta Steve Jobs-t, aki 1997-es visszatérése után végül az USA legértékesebb vállalatává tette cégét az iPhone-nal. A konfliktust egy külső, független jogi iroda is vizsgálni fogja, mivel a visszatérés ellenére úgy tűnik, a személyes konfliktusokat nem sikerült feloldani.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról