:

Szerző: Koi Tamás

2023. november 8. 10:10

Eddig 220 ezer Gondosórát adtak át az igénylőknek

A tavaly tavasszal elindított "jóléti szolgáltatás", a Gondosóra program ugyan még messze van attól, hogy minden érintett és jogosult felhasználót elérjen, a kifejezetten egyedül élő időseknek szánt segélyhívó rendszert ugyanakkor már csaknem negyedmillióan használják.

A hét elején a Népszava cikke alapján több magyarországi lap is megírta, hogy az Orbán-kormány által tavaly tavasszal útjára indított Gondosóra program működése, illetve a tényleges felhasználószám kapcsán ellentmondásos nyilatkozatok születtek az elmúlt időszakban elsősorban annak apropóján, hogy a miniszterelnök főtanácsadója, Nyitrai Zsolt személyesen adta át Esztergályos Ceciliának a saját eszközét, aki ezzel a program 250 ezredik felhasználója lett a kormányzati kommunikáció szerint.

Gondos mi?


A Gondosóra programról nagyjából annyit érdemes tudni, hogy azt a magyar kormány az Európai Unió társfinanszírozásával indította azért, hogy az idősek (65 év felettiek) kezébe egy olyan technológiai megoldást adjon, mellyel baj esetén könnyen kérhetnek segítséget.

A mobilhálózatra csatlakozó, a fenti korcsoportba tartozó állampolgároknak ingyenesen, alanyi jogon - de regisztrációt követően - járó eszköz (maga a Gondosóra, ami egyébként nevével ellentétben egyáltalán nem mutatja az időt) egy GPS-vevővel ellátott, hanghívás létesítésére alkalmas megoldás, mellyel kizárólag a szolgáltatás diszpécserközpontja hívható egy gombnyomással, ahol a bajba jutott állapotának, helyzetének felmérését követően vagy a megjelölt hozzátartozót vagy azonnal a mentőket értesítik a diszpécserek.

gondosora_kozpont

Bye-bye IT, helló kovász, helló kuvasz!

Az IT-szakma az elmúlt években már a sokadik krízisén esik át, és egyre többeket gondolkodtat el: van-e élet a szakmán kívül?

Bye-bye IT, helló kovász, helló kuvasz! Az IT-szakma az elmúlt években már a sokadik krízisén esik át, és egyre többeket gondolkodtat el: van-e élet a szakmán kívül?

Az uniós társfinanszírozásból megvalósuló program technológiai hátterének és logisztikájának biztosítása, vagyis az egyedi alkalmazások fejlesztése, rendszerbe állítása, folyamatos továbbfejlesztése, a diszpécseri és ügyfélszolgálati központ üzemeltetése, valamint a jelzőeszközök folyamatos beszerzése, konfigurálása, aktiválása, a felhasználók részére történő kiszállítása a 4iG Nyrt. feladata, a mobilhálózati alapinfrastruktúrát pedig a Vodafone Magyarország (mely szintén a 4iG többségi tulajdonában áll) és a Magyar Telekom nyújtja.

A cég lapunk megkeresésére több részletet is elárult a program működésének hátteréről, így elsősorban a regisztrált és a tényleges felhasználók arányát is pontosan megtudtuk:

a szolgáltatásra a 4iG szerint mostanáig közel 300 ezren regisztráltak és eddig 220 ezer eszközt adtak át a felhasználóknak.

A kiszállított eszközök száma jelenleg hetente átlagosan eléri a tízezret.

A program működését jelenleg 200 munkavállaló látja el a 4iG-nál, ebből 80-an a 0-24 órás diszpécserszolgálatnál dolgoznak, de a kiadott eszközök számától függően ez a létszám folyamatosan nő.

Az eszközök kiszállításának maximális átfutási ideje jelenleg 90 nap onnan számolva, hogy a 4iG megkapta a regisztrációs adatokat, ez az időszak azonban jelen pillanatban ennél rövidebb, átlagosan 45 nap - nyilatkozta a HWSW-nek a szolgáltató.

Október 21-én ismét lesz kraftie meetup, ahol az AI 2026-os munkaerőpiaci és technológiai hatásai foguk kivesézni, különös tekintettel a hazai piac vonatkozásában. Ingyenes esemény, helyszíni vagy online részvétellel!

a címlapról