Szerző: Koi Tamás

2023. október 3. 11:53

Újra gyártanak Magyarországon Nokia okostelefont

Ha nem is a régi, dicső korszak mércéjével, de újra készülnek Nokia márkájú okostelefonok Magyarországon. A márkát licencelő HMD Global egyelőre egyetlen okostelefon gyártását hozta hazánkba.

Korábbi ígéretének megfelelően - egyelőre egyetlen modellre vonatkozóan - Európába hozta Nokia márkájú okostelefonjainak gyártását a finn HMD Global, mely korábban kizárólag a tajvani Foxconn ázsiai üzemeiben gyártatta készülékeit. A Nokia XR21 európai változatának gyártása ráadásul Magyarországon zajlik.

A HMD Global szerint a készülék európai piacra szánt variánsát elsősorban olyan, pontosan meg nem nevezett vállalati és/vagy kormányzati ügyfeleknek szánják, melyek jelentős hangsúlyt fektetnek az általuk használt eszközpark (kiber)biztonsági aspektusaira, beleértve a gyártási-ellátási lánc kompromittálhatóságát, mely az európai gyártással jelentős mértékben csökkenthető. A gyártó hasonló indíttatásból költöztette Európába összes adatközpontját négy évvel ezelőtt.

Az érintett típus, az XR21 egyébként egy kifejezetten strapabírónak szánt, akár terepen is használható okostelefon, melyet idén májusban jelentett be a Nokia márkát licencelő cég. A június óta kapható 5G-s készülék műszaki tartalmát tekintve egyébiránt a középkategóriás okostelefonok mezőnyébe illeszkedik, melyre négy éven át tartó frissítési támogatást ígér a gyártó.

xr21_gyartas
fotó: HMD Global

Promptolsz-e már padawan?

Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

Promptolsz-e már padawan? Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

A finn HMD Global idén márciusban jelentette be, hogy a készülékgyártást Ázsiából legalább részben Európába tervezi költöztetni, az XR21 európai gyártása ennek első mérföldkövének tekinthető. A vállalat múlt hónapban némi meglepetésre közölte, hogy a Nokia mellett saját márkanéven is piacra kíván dobni a későbbiekben okostelefonokat - a cég egyébként 2026-ig rendelkezik a Nokia márkanév használatának licencével.

A magyarországi gyártás volumene globális mércével mérve ugyanakkor meglehetősen szerénynek tekinthető. A típusból 50, limitált kiadású, egyedileg gravírozott példányt is gyártottak, később pedig a szintén limitált "European Edition" változatból további 302 darab készül majd (a tömegtermelés ennél értelemszerűen nagyobb volumenben zajlik majd).

Magyarországon az okostelefon-gyártásnak komoly múltja van, a Nokia (még az eredeti, finn cég) 2000-ben kezdte meg a mobiltelefonok, majd később okostelefonok gyártását Komáromban. Az üzemben 2014-ig készültek mobiltelefonok, majd az akkor már a Microsoft égisze alatt működő divízió bezárta a magyarországi gyárat.

Az előző évtizedben Nokia mellett BlackBerry okostelefonok is készültek Magyarországon két bérgyártó, a Jabil és a Flextronics gyártóüzemeiben Tiszaújvárosban és Zalaegerszegen.

A HMD Global nem hozta nyilvánosságra, hogy az európai XR21-et melyik városban/üzemben gyártják. 

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról