:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. augusztus 15. 12:30

Tévéken is indul a Netflix játékainak tesztje

A Netflix eddig csak mobilplatformon elérhető, saját gyártású játékai fokozatosan válnak elérhetővé más eszközökön, idővel tévéken és PC-n is.

Élesszemű fejlesztők pár hónapja fedeztek fel először arra utaló jeleket a Netflix iOS-es mobilalkalmazásában, hogy a streamingszolgáltatás mobiljátékai hamarosan tévén is megjeleníthetővé válnak, kontrollerként pedig magát az iPhone-t lehetne használni. Nemrég az App Store-ban megjelent a "Netflix Game Controller" nevű applikáció is, ami virtuális gombokkal vezérelhetővé teszi a Netflix tévés appon belül elindított játékokat, így sejteni lehetett, hogy már a hivatalos bejelentés sem várat sokáig magára.

Mike Verdu, a Netflix Games üzletágának alelnöke blogbejegyzésben jelentette be, hogy a streamingszolgáltató első lépésben egyes tévéken és számítógépeken kezdi el tesztelni a játékszoftverek több eszközön való futtatását egy korlátozott béta keretén belül, ami egyelőre a Kanadában és az Egyesült Királyságban élő felhasználókat érinti.

A programot a következő hetekben fokozatosan terjesztik ki PC és Mac platformra, a felhasználók a Netflix.com felületéről játszhatnak majd billentyűzettel és egérrel a támogatott böngészőkben. A tesztidőszak során a Night School Studio által fejlesztett Oxenfree, és a „Molehaw’s Mining Adventure” címeket érhetik el a résztvevők.

netflix_gaming

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A tévés tesztelésben eleinte a Netflix korai partnereinek eszközei vesznek részt (Amazon Fire TV, Google Chromecast, LG, Nvidia Shield, Roku, Samsung Smart TV), idővel pedig még több eszköz lesz támogatott, de a cég egyelőre nem részletezte, melyek.

A streaming platform 2021. novemberében élesítette mobiljáték-szolgáltatását Android és iOS rendszerek alatt, aminek egyelőre nem sikerült túl népszerűvé válnia. A Netflix-előfizetésbe beletartozó, mobilon és táblagépen elérhető Netflix Games meglehetősen szerény kínálatot tud felmutatni, indulásakor mindössze öt cím volt elérhető, amit mostanra sikerült 70-nél többre tornázni. Az Apple Arcade működéséhez hasonlóan a játékok nem tartalmaznak hirdetéseket, további díjakat vagy alkalmazáson belüli vásárlásokat, és nagyrészük valamilyen konkrét sorozathoz fűződik a rajongók további tartalomra való igényének kielégítésére.

Márciusban a cég előrevetítette, hogy az év végéig még 40 további játékot tervez elérhetővé tenni, emellett körülbelül 70 cím áll fejlesztés alatt a partnerek által, ami kiegészíti azt a 16 játékot, amiket a házon belüli játékstúdiók aktívan készítenek.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.