:

Szerző: Koi Tamás

2023. augusztus 7. 09:19

Eltűnt az ál-árfigyelő az alkalmazás-piacterekről

Az online árfigyelő platform, a Gazdasági Versenyhivatal árösszehasonlító oldala az elmúlt hetekben, hónapokban kiemelt figyelmet kapott a médiában, így óhatatlanul megérkeztek a rendszer népszerűségével visszaélő próbálkozások is.

Rendkívüli sajtóközleményt juttatott el a médiának szombaton a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), melyben a szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a július elsején indult online Árfigyelő platform működését és nevét idéző, nem hivatalos alkalmazás jelent meg az App Store és a Google Play Áruház piactereken. Az applikációt azóta eltávolították, a GVH pedig hivatalból eljárást indított, de kicsi a valószínűsége, hogy valaha rátalál a kalóz-applikáció fejlesztőjére.

A hatóság hétvégi közleményében a fogyasztókat arra figyelmeztette, hogy ne töltsék le a kalózalkalmazást, illetve akik ezt megtették a saját érdekükben haladéktalanul töröljék azt a készülékeikről. Az illegális mobilapplikáció a GVH szerint egyrészt félrevezető, nem valós árinformációkat közöl, illetve a letöltése és használata komoly biztonság kockázatokat rejthet.

arfigyelo

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az idén márciusban bejelentett online Árfigyelő platform különlegessége, hogy a többi, piaci működésű árösszehasonlító és akciófigyelő platformokkal, appokkal szemben a nagy kereskedelmi láncoknak kötelező bele adatot szolgáltatniuk bizonyos termékek árára vonatkozóan.

Az illetékes kormányszerv és a minisztérium az elmúlt hetekben többször is sikersztoriként tálalta a platformot, mely az elszabaduló infláció megfékezésének egyik első számú fegyvere a kormányzati kommunikáció szerint.

Az IdomSoft által fejlesztett Árfigyelő alig több mint egy hónapja, július elején indult el, a GVH szerint pedig az elkészítésében közreműködő munkacsoport folyamatosan dolgozik annak továbbfejlesztésén - így a tervek között szerepel saját, hivatalos mobilapp létrehozás is. Hogy ez pontosan mikor kerülhet be az alkalmazás-piacterek választékába, arról nem közölt részleteket a versenyhatóság.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.