Szerző: Koi Tamás

2023. március 20. 09:47

Túltette magát az amerikai szankciókon a Huawei

Többé-kevésbé sikerült az amerikaiak által megvont komponenseket helyettesíteniük különféle (mobil)hálózati és nagyvállalati berendezéseinél a Huawei Technologiesnek - derül ki az alapító nemrég elmondott beszédéből.

Idén májusban lesz negyedik éve, hogy az Egyesült Államok szigorú exporttilalmi intézkedéseket léptetett életbe Kína legnagyobb technológiai konglomerátumával, a Huawei Technologies-szel szemben. A céget az azóta fokozatosan egyre szigorúbbá váló szankciók súlyosan érintették, de a társaság alapítója szerint mostanra sikerrel helyettesítették a legtöbb terméknél az amerikai cégek azon komponenseit, melyekhez nem juthat többé hozzá a vállalat.

Zsen Cseng-fej, a Huawei Technologies alapító-vezérigazgatója egy februári, szakmai körben elhangzott előadásán beszélt arról, hogy cége az elmúlt több mint három évben összesen több mint 13 ezer, amerikai cégek által gyártott, exporttilalmi intézkedések által érintett komponenst (zömében vezérlőáramköröket és memóriachipeket) helyettesített sikerrel valamilyen kínai cég termékével, melyhez mintegy 4000 alaplapot terveztek át a cég mérnökei. A cégvezető szerint a különböző alaplapok gyártása mostanra teljes mértékben "stabilizálódott" a Huaweinél.

ren_zhengfei

Promptolsz-e már padawan?

Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

Promptolsz-e már padawan? Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

A februárban elhangzott, most nyilvánosságra hozott beszédben szerepel továbbá, hogy a Huawei az elmúlt években óriási összegeket ölt a kutatás-fejlesztési tevékenységbe (csak tavaly 23,8 milliárd amerikai dollárnak megfelelő kínai jüant), és eltökélt célja, hogy ezt az összeget a profittermelő képesség növekedésével tovább emelje.

A Huawei Technologies üzletágai számára az amerikai embargó ugyanakkor nem egyforma súlyú károkat okoztak az elmúlt időszakban. Míg a mobilhálózati berendezéseket fejlesztő és gyártó részleg, illetve a nagyvállalati megoldásokra specializálódott divízió relatíve "olcsón" megúszta a szankciókat, addig a fogyasztói üzletág katasztrofális helyzetbe került, azon belül is különösen az okostelefonok szegmense, miután itt bizonyult a legnehezebbnek a nyugati import termékek és technológiák helyettesítése saját, belpiaci megoldásokkal.

Az alapító beszédében érintette az AI-alapú generatív nyelvi modellek robbanásszerű előretörését, illetve a Huawei szerepét a folyamatban. Zsen szerint a Huawei nem kíván az OpenAI-féle ChatGPT-hez hasonló megoldásokkal piacra lépni, a társaság inkább a modelleket kiszolgáló számítási és informatikai háttér szállításában lát üzleti lehetőséget. 

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

repairwashing

2

Keserű véget ért a Samsung-iFixit frigy

2024. május 24. 11:58

A független javítócég szerint a koreaiak rendkívül megnehezítették a könnyű javítást lehetővé tevő együttműködést.