Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. június 6. 10:15

Forradalmat ígér az Apple méregdrága AR-headsete

A nettó kb. 1,2 millió forintos Apple Vision Pro a cég szerint forradalmat hoz az AR-appok piacán, érkezik hozzá egy új operációs rendszer is, saját alkalmazásbolttal.

Évek óta tartó pletykálás után az Apple hivatalosan is lerántotta a leplet első kevertvalóság-headsetéről és platformjáról az éves WWDC fejlesztői konferencia alkalmával. Ahogy a cégvezér Tim Cook fogalmazott: a Vision Pro az "első olyan Apple-termék, amin átnézhetnek” a felhasználók. A kiterjesztett valóság a digitális tartalmak és a valós világ ötvözésével új élményeket hoz a felhasználók számára, így az eszköz a cég optimista jóslata szerint annyira meghatározó lehet, mint anno az iPhone megjelenése.

Az első ránézésre síszemüvegnek tűnő headset váza egy alumíniumból készült keret, aminek egyik oldalán a kamerákat és szenzorokat elrejtő üveglap, a másik oldalon pedig egy szövetmaszk kapcsolódik, ami a fény beszűrődését akadályozza meg. A headsetből lényegében nem lehet kilátni, a külső környezet képe a kameráknak köszönhetően jelenik meg, és így jelennek meg a viselő szeme előtt elhelyezkedő kijelzőkön a digitális rétegekkel együtt. 

A szemüveg belsejében egy 23 millió pixeles OLED kijelző található, a működésért pedig a cég házon belül fejlesztett M2 chipje felel, amit az új R1 nevű chip támogat meg. A komponensek együtt 12 különböző kamera, öt érzékelő (egy LiDAR szkenner) és hat különböző mikrofon bemeneteit dolgozzák fel. Míg előbbi a teljesítményért felel, az R1 a késést küszöböli ki, és 12 ms-on belül továbbítja a képeket a kijelzőkre, biztosítva, hogy az élmény minél valósághűbb legyen.

A külső akkumulátor az ideális súlyelosztás érdekében a felhasználó zsebébe kerül, és egy kábelen keresztül csatlakozik a Vision Próhoz, akár kétórás használatot lehetővé téve, konnektorhoz csatlakoztatva pedig egész napos használatot támogat.

apple_wwdc_pro

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A headsetet működtető visionOS operációs rendszer külső kézi kontroller nélkül, 3D-s felületen vezérelhető a felhasználó kéz- és szemmozgásával, illetve hangvezérlésével, így a navigációhoz elég ránézni és ujjal koppintani az egyes ikonokra. A szövegbevitel diktálással vagy virtuális billentyűzeten lehetséges.

A fejlesztők a meglévő iOS fejlesztői keretrendszereket is kiterjesztették a visionOS környezetre, így „több százezer” meglévő iPad- és iOS-alkalmazás fog működni a Vision Pro alatt, így a vadiúj alkalmazásboltból egyrészt egyedi Vision Pro appokat, másrészt a rendszerrel kompatibilis iOS-appokat lehet majd beszerezni. A cég a biztonságra is gondolt, az eszköz saját titkosított, optikai azonosítója segítségével használhatók olyan szolgáltatások, mint az Apple Pay, vagy az automatikus jelszókitöltés. A kameraadatokat és a szembevitelre vonatkozó információkat a háttérben elszeparálva tárolja az eszköz.

A legkorábban jövő év elejétől megvásárolható headset árcímkéje a korábban sejtettnek megfelelően meglehetősen borsos, 3499 dollárról (kb. nettó 1,2 millió forint) indul. Ezzel az árazással pedig jóval drágább mint a konkurens, már létező eszközök, beleértve az 550 dolláros PSVR2-t (ami mellé egy PS5 konzol is szükséges), vagy a Quest 3-at, ami 500 dollárért lesz megvásárolhatő ősztől.

Egyben a cupertinóiak eddigi legdrágább kiegészítője, illetve a Maceket leszámítva általában véve a legdrágább hardvere. A beszállítói láncot ismerő, a komponensárakkal nagyjából tisztában lévő kínai források korábban már beszéltek róla hogy a vadonatúj Apple-headset körülbelül 1400-1600 dollárjába kerülhet a cégnek, a gyártási és szállítási költségekkel együtt, a cégtől nem állt távol korábban sem a 100%-os vagy közel 100%-os árrés alkalmazása.

09:22
 

Introducing Apple Vision Pro

Még több videó

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról