:

Szerző: Koi Tamás

2023. június 5. 11:57

Az USA összefogásra sürget a kínai "gazdasági agresszióval" szemben

Egyre nagyobb nyomást helyeznek belső politikai körök az Egyesült Államok elnökére azért, hogy az USA szövetségeseit megkeresve lépjen fel az amerikai multikat érintő kínai korlátozó intézkedésekkel szemben.

Az Amerikai Képviselőház két bizottságának republikánus elnöke pénteken arra hívta fel Joe Biden elnök figyelmét, hogy az Egyesült Államoknak mielőbb arra kell sarkallnia a technológiai iparágban legfontosabb szövetségeseit, így elsősorban Japánt és Dél-Koreát, hogy kellően hatásos választ találjanak a "kínai gazdasági agresszióra".

Az USA és Kína gazdaságpolitikai csatározásának részeként az ázsiai szuperhatalom idén májusban először indított komolyabb támadást az amerikai térfélen, amikor a Cyberspace Administration of China megtiltotta a kritikus infrastruktúrát üzemeltető, illetve ellátó cégek számára, hogy az amerikai Micron Technology memóriagyártó chipjeit használják a jövőben, mivel azok a hivatalos indoklás szerint a hatóság előzetes vizsgálatán nem feleltek meg a helyi biztonsági sztenderdeknek.

china-us-trade-war

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett

Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

A hivatal szerint az amerikai cég súlyos biztonsági kockázatot jelent a kínai kritikus infrastruktúrák ellátási láncában, ezáltal veszélyezteti az ország nemzetbiztonságát is. Az Egyesült Államok hasonló indokokkal - nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva - tett tiltólistára az előző évtized végétől fokozatosan több tucat kínai IT-céget.

Az intézkedést már a bejelentésekor élesen bírálta az amerikai fél, így Gina Raimondo, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere közölte, az USA határozottan ellenez mindenféle "alaptalan megszorítást", hozzátéve, hogy a minisztérium azonnali hatállyal felveszi a kapcsolatot az illetékes kormányszervvel a helyzet további tisztázását illetően. 

Egyes lapértesülések szerint az USA már a kínai vizsgálat lezárása előtt megkereste a piac két legnagyobb dél-koreai szereplőjét, a Samsungot és az SK Hynix-et, melyeket arra kért, hogy a Micron kiesésével keletkező helyi piaci igényeket ne elégítsék ki Kínában.

Túl sok, számos esetben ellentétes hatás éri az IT munkaerőpiacot, a kínálati piac a béreket, a költséges AI pedig a headcountot eszi.

a címlapról

monopoly

0

Nekimegy az Arm-nak az USA

2026. május 18. 13:53

A helyi versenyhatóság azt vizsgálja, hogy az Arm visszaélt-e piaci erőfölényével.