Szerző: Koi Tamás

2023. május 30. 09:35

A hatékonyság az új ARM magok ütőkártyája

Bejelentette idei felhozatalát a világ legnagyobb processzorarchitektúra-tervező cége, az ARM, mely ezúttal is a teljesítmény növelésére, ezzel párhuzamosan az energiahasználat csökkentésére hegyezte ki az új generációs magokat.

Hétfőn ismertette új, elsősorban okostelefonokba szánt processzorokhoz fejlesztett dizájnjait az ARM. A brit cég Total Compute Solutions (TCS) megoldásai rendre többféle teljesítményű és több célra használt CPU-magokat illetve grafikus feldolgozóegységeket sorakoztatnak fel, melyeket aztán a cég legnagyobb ügyfelei, a Qualcomm vagy éppen a MediaTek integrál a saját processzoraiba.

A TCS23-es felhozatal - ahogy az ARM gyűjtőnevén nevezi az újdonságokat - egy szempontból mindenképpen különlegesnek tekinthető: az új dizájnok már egyáltalán nem tartalmaznak 32 bites végrehajtóegységet, így a rájuk épülő hardverek kizárólag 64 bites kódot tudnak majd futtatni.

Ez tekintve, hogy a Play Store 2019-től már nem fogad be tisztán 32 bites alkalmazásokat, kevésbé tűnik nagy érvágásnak, az androidos mezőnyben ugyanakkor ezzel együtt sem volt olyan határozott a búcsú a 32 bites kódoktól, mint a jóval centralizáltabb iOS esetében, miután az Apple 2017-ben az iOS11-gyel mind hardver- mind szoftverszinten búcsút mondott a régi érának.

arm_tcs23_image_4

Elindult a heti kraftie hírlevél!

Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

Elindult a heti kraftie hírlevél! Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

Az ARM új termékvonalát a szokásokhoz híven idén is három új CPU-mag alkotja, a Cortex-X4, a Cortex-A720 és a Cortex-A520 ebben a sorrendben egyre csökkenő teljesítményt nyújt, így az egy rendszerprocesszorba épített különböző magok alapvetően eltérő feladatokhoz lettek optimalizálva.

A Cortex-X4-et ezzel együtt is elsősorban a csúcskategóriás okostelefonokhoz szánt rendszerprocesszorokban láthatja majd viszont a közönség valamikor az év második felétől - ez a mag az ARM szerint 15 százalékkal nagyobb számítási teljesítményt nyújt közvetlen elődjéhez, az X3-hoz képest, mindezt 40%-kal csökkentett fogyasztás mellett. A Cortex-A720 és A520 magok esetében nem ilyen szembeötlő a különbség, az ARM szerint ugyanakkor összességében az új magokra épülő processzorok a legintenzívebb igénybe vételt jelentő mobilos játékok esetén 20%-kal hatékonyabbak lehetnek közvetlen elődeikhez képest. 

Ehhez hozzájárulnak a szintén most bejelentett ötödik generációs, hatékonyabb grafikus magok, az Immortalis-G720, a Mali-G720 és a Mali-G620, melyekre 10 vagy több, 6-9, illetve 5 vagy kevesebb magot tartalmazó megoldások épülhetnek a jövőben.

Mik azok a sötét mintázatok, vagy ahogy az angol nevezi őket, dark patternek? Miért találkozunk egyre többször velük és mit tehetünk, hogy ne kerüljünk a csapdájukba?

a címlapról