Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. május 22. 10:52

Nem dobja a Google-t a Samsung a Bing miatt

A Samsung felfüggesztette a belső vizsgálatot, ami azt mérlegelte, hogy az okostelefonok alapértelmezett keresőmotorja a Google helyett a Microsoft Bing legyen.

Nem lehet rá számítani a közeljövőben, hogy a Samsung az eddig használt Google helyett a Microsoft Bing keresőt tegye alapértelmezetté készülékein – árulták el az ügyhöz közeli források a The Wall Street Journal-nek. A szivárogtatók szerint a dél-koreai cég felfüggesztette a belső vizsgálatot, ami az előre telepített webböngészőben, a Samsung Internet Browserben elhelyezett kereső leváltásának lehetőségeit mérte fel. A cégek egyelőre nem kommentálták az értesülést.

A keresőmotorokat gyártó cégek bevételének jelentős részét képezik a telefongyártókkal, például az Apple-lel és a Xiaomi-val kötött hosszútávú partnerségek. A szoftverek alapértelmezett használatával kapcsolatos megállapodások rengeteg pénzt jelentenek, a Google a dél-koreai Samsung eszközeivel állítólag évi 3,5 milliárd dollárt, míg az Apple-ön keresztül évente 20 milliárd dollárt keres azzal, hogy iOS és macOS rendszeren a Google Search az alapértelmezett kereső.

samgooglwbingű

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Először április végén merült fel a pletyka, hogy a dél-koreaiak fontolgathatják az alapértelmezett Google kereső leváltását, a közeli források szerint a Google-nél kisebb "pánikhangulat tört ki" a hírre, ami rányomta bélyegét a cég részvényeinek értékére is. A cikk belsős forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a Samsung és a Google közti szerződés sorsa még nem eldöntött, és a végén a dél-koreaiak kitarthatnak a Google mellett - ami végül a jelek szerint így is lett.

A Samsung és a Microsoft korábban már kötött egy előtelepítési megállapodást, aminek részeként a Microsoft dedikált „Microsoft” mappája előreemelve található a kezdőképernyőn, a cég olyan alkalmazásaival, mint az Office, a OneDrive, a LinkedIn és az Outlook, a két cég közösködése évekre nyúlik vissza.

Hogy pontosan miért fontolhatta a Samsung a Bingre váltást, nem derült ki a korábbi híresztelésekből, de vélhetően azért, mert a Microsoft vonzóvá válhatott azzal, hogy hamar reagálva a generatív mesterséges intelligencia körüli hype-ra integrálta ChatGPT alatt dolgozó modellt, ám közben az elmúlt hetekben a Google is erőteljes lépéseket mutatott, például kiterjesztette a Bard elérhetőségét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról