:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. április 12. 13:30

MI-platformot ad a Sony a Raspberry Pi-nek

Stratégiai befektetést hajt végre a japán óriáscég a málnás miniPC-ket gyártó cégben, hogy szélesebb piacon tehesse elérhetővé MI-technológiáját.

A Raspberry Pi Ltd. újabb befektetést kapott a Sony Corporation félvezetőkkel foglalkozó leányvállalatától egy megállapodás keretén belül, aminek középpontjában a mesterségesintelligencia-fejlesztések és képérzékelési funkciók állnak. A Sony Semiconductor Solutions nem közölte a finanszírozás összegét.

A Raspberry Pi-t 2012-ben alapította Eben Upton vezérigazgató azzal a céllal, hogy a számítástechnikát hozzáférhetőbbé tegye a fiatalok számára a hitelkártyaméretű számítógépek lévén, amiket változatos feladatokra lehet programozni. A korai időszakban így főleg a hobbisták és tanárok népszerűsítették, használták oktatási célokból a mini PC-ket, majd a cég idővel egyre nagyobb arányban szerzett kereskedelmi ügyfeleket, most már az éves átlagos értékesítés 70 százaléka olyan partnerektől származik, akik a Pi-hardvereket gyárakban, vagy fogyasztói eszközökbe ágyazva használják fel.

sony_pi

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A friss megállapodás kiterjeszti a két cég között már meglévő gyártói partnerséget azzal, hogy a Raspberry Pi felhasználók és fejlesztők hozzáférést kapnak a Sony AITRIOS nevű, mesterséges intelligencia modellekhez szánt fejlesztői platformjához, ami a kamerák és egyéb érzékelők működését támogatja alacsony fogyasztású környezetben.

A platform olyan fejlesztőket céloz, akik kamerákhoz készítenek MI-alkalmazásokat, vagy olyan kameragyártókat, akik az MI-képességeit szeretnék integrálni hardvereikbe. A mesterséges intelligenciával működő kamerák egyik problémája, hogy viszonylag nagy mennyiségű adatot kell feldolgozniuk lokálisan, a minél kisebb késleltetés érdekében, a felhő elfogadhatatlanul nagy késleltetést eredményezne, erre kínál megoldást az Aitrios.

Upton szerint a fiatalabb célcsoport így még korszerűbb tudásra tehet szert a mai számítógépek működésével kapcsolatban, illetve lehetőséget ad rá, hogy a Raspberry Pi PC-k használatával szélesebb körben kísérletezhessenek a felhasználók gépi tanulásos alkalmazásokkal. Mindez egybevág azzal a trenddel, hogy óriási hype alakult ki a ChatGPT miatt a generatív mesterséges intelligenciák körül, így érthető a japán óriáscég és a Raspberry törekvése. A Sony Aitrios elérhetőségével a Pi még hasznosabbá válhat, az edge computing megoldásnak köszönhetően a Sony a rendszert főleg a felügyelet és a biztonság területére ajánlja, többek közt a készletfigyelést, rendszámfelismerést, ügyfélszámlálást említi az elképzelhető hasznosítási célok közt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.