Szerző: Koi Tamás

2023. március 28. 12:40

Kínában tárgyalt Tim Cook

A hétvégén Kínába látogatott Tim Cook, az Apple első embere, aki programjának végén, tegnap a helyi kereskedelmi minisztérium vezetőjével is tanácskozott. Az Apple legnagyobb gyártóbázisa és egyben egyik legnagyobb felvevőpiaca is Kína, így a két fél közti rendezett viszony mindenkinek elemi érdeke.

Hétfőn a helyi kereskedelmi miniszterrel, Wang Wentaoval találkozott Kínában az Apple első embere, Tim Cook - a tárgyalások során a párt által kiadott hivatalos közlemény szerint szóba kerültek az elmúlt időszakra jellemző ellátásilánc-problémák, illetve az iparág, azon belül is a kínai gyártás általános helyzete, megítélése.

A CNBC tudósítása szerint Cook egyike volt a különféle szintű kínai érdekeltségekkel, köztük gyártóbázisokkal rendelkező cégek vezetőiből álló nemzetközi delegációnak, cége ugyanakkor minden kétséget kizáróan az egyik legnagyobb megrendelője a Kínába települt, zömében tajvani tulajdonosi háttérrel rendelkező összeszerelőüzemeknek. Ezzel párhuzamosan Kína az Apple egyik legnagyobb felvevőpiaca is, a két entitás egymásra utaltsága ezzel meglehetősen nagynak tekinthető

apple_china_2

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Ezt a szoros és korábban töretlenül gyümölcsöző kapcsolatot a tavalyi évben beárnyékolták az Apple kulcstermékeinek összeszerelőüzemeit érintő, koronavírus-fertőzés miatti lezárások, melyek idővel komoly feszültséget okoztak mind az üzem dolgozóinak körében, mind pedig az Apple menedzsmentjében, különösen miután a gyártás-ellátásban támadt zavarok miatt több tízmillió iPhone nem készült el időben éppen a legrosszabbkor, az év végi hajrá idején.

A pártvezetés az esetet követően igyekezett többször is leszögezni, hogy igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a jövőben hasonló esetek ne forduljanak elő, és a bizalom újra teljes legyen a Kínában gyártató technológiai multik körében.

Kínának a gyárak részleges bezárása mellett emellett szembe kell néznie azzal a jelenséggel, hogy a termékeiket korábban szinte kizárólag az országban előállító cégek - beleértve az Apple-t is - gyártókapacitásuk egy részét a a fenti okok, illetve kimondatlanul a geopolitikai helyzetre reagálva a régión belül elköltöztették, többek között Vietnámba vagy éppen Indiába. 

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.