Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. március 9. 14:03

Megjött az Android 14 második fejlesztői előzetese

Manuálisan már telepíthető az új rendszer második fejlesztői kiadása, már ebben is vannak újdonságok az előző csomaghoz képest, egyre több mindent tudni a következő operációs rendszer képességeiről.

A Google épp egy hónapja tette elérhetővé az Android operációs rendszer következő verziójának (belsős kódnéven Android 14 Upside Down Cake) első kiadását, amit egyelőre azok a fejlesztők érhetnek el, akik elsőként szeretnék kipróbálni a szoftver újdonságait – feltéve, ha Google Pixel 7 Pro vagy más támogatott Pixel mobilokkal rendelkeznek, és észben tartják, hogy még erősen fejlesztés alatt álló rendszerről van szó.

A márciusi hónappal pedig érkezik a második változat, szintén a fejlesztők számára, tehát jelenlegi állapotában még nem tartalmaz minden, végfelhasználóknak szánt fejlesztést, és kevésbé stabil a várhatóan áprilisban kigördülő bétánál. Míg az első preview főleg a testreszabási lehetőségeket és a jobb akkumulátor-élettartamot garantáló fejlesztéseket mutatta, a második a biztonságra és adatvédelemre helyezi a fókuszt.

Az egyik legfontosabb újítás a Photo Picker API, amivel az is lehetségessé válik, hogy amikor az alkalmazások hozzáférést kérnek az eszközön tárol fotókhoz, csak a fájlok egy kiválasztott részéhez kapjanak jogosultságot, ne az összeshez. Az alkalmazás ezt követően csak azokhoz a médiaelemekhez fér hozzá, amelyeket a felhasználó kifejezetten kiválasztott, kivéve ha úgy dönt, hogy kiterjeszti a hozzáférést további médiaelemekre is, vagy hozzáférést biztosít a teljes médiaáruház-gyűjteményhez.

android_access

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Az Android 14 része lesz a Credential Manager platform API, ami egyszerűsíti a bejelentkezéseket, a jelszókezelők használatát. A folyamatok váratlan megszakításának megelőzésére az új rendszer szigorúbban fogja, hogy a háttérben futó alkalmazások milyen körülmények közt indíthatnak műveleteket. Egyszerűsödik az appok hozzáigazítása a regionális jellemzőkhöz, tehát a hőmérsékleti egységek, a hét első napja és a számozási rendszerek személyre szabása a fejlesztők számára.

Emellett érkezik egy olyan új API, amivel a külső fejlesztők alkalmazásboltjai is a Play Áruházhoz hasonlóan egységes élményt nyújthatnak a programok telepítéséhez, frissítéséhez. Mindez az EU-s szabályozások szigorodásának eredménye, amelyek kötelezővé tették a platformok ilyen jellegű megnyitását.

A megosztott ütemterv szerint a cég két fejlesztői előnézetet tervezett, ezután kezdődik áprilisban a bétafázis, de a konkrét fejlesztésekről a májusi Google I/O fejlesztői konferencián árulhat el többet a keresőcég. A béta 3 és 4 június-július környékén éri el a platformstabilitást, ekkortól kezdhetnek építeni alkalmazásokat a fejlesztők Android 14-re, mivel utána már nem várhatók lényegibb módosítások az API-kon. A végleges verzió megjelenése augusztusban vagy szeptemberben esedékes, még a Google Pixel 8 csúcsmodell megjelenése előtt.

A fejlesztői kiadás újdonságainak részletes listájáért érdemes felkeresni a Google kapcsolódó blogposztját.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról