:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. február 24. 10:40

Exynos modemben jön a Samsung műholdas kommunikációja

Az iPhone 14-ben debütáló műholdas segélyhívás hatására rajtmezőre álltak az androidos konkurensek is, a Samsung saját Exynos komponensei révén pedig azon kevés gyártók közé tartozik, akik az Apple-höz hasonló előnnyel rendelkeznek ezen a téren. Hamarosan érkezik a műholdas kétirányú kommunikációhoz szánt Exynos Modem 5300 5G.

Tavaly év végén kapott szárnyra a híresztelés, hogy az Apple és a Huawei után a Samsung is lép a műholdas kommunikáció irányába, de ennek eredménye még nem volt látható a nemrég bemutatott Galaxy S23 csúcsszériában. A dél-koreai gyártó csütörtöki közleménye szerint viszont immár hivatalos, hogy készül a rendszer, amivel csatlakozna a versenyhez: új modemtechnológiát jelentett be, ami támogatni fogja a szatelitkommunikációs, kétirányú üzenetküldést, és lehetővé teszi a készülékeken a képek és videók megosztását abban az esetekben, amikor nem érhető el hagyományos cellatorony és földi hálózat.

A Samsung a friss bejelentéssel egyben azt megerősítette, hogy a technológiát új Exynos mobilprocesszorba fogja beépíteni, a hamarosan megjelenő Exynos Modem 5300 modem fogja lehetővé tenni, hogy a nagyon távoli területeken (vagy a katasztrófa sújtotta területeken, ahol a közművek le vannak tiltva) a felhasználók nem földi hálózatok (NTN) segítségével kommunikálhassanak a világgal. Az adatok továbbítása alacsony Föld körüli pályán keringő műholdakon (LEO) keresztül fog zajlani, amik a földi állomásokra csatlakozva érik el a végfelhasználókat.

satellite

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az elmúlt éveket erősen jellemezte, hogy a mobilgyártók kamera és kijelző frontján próbáltak versenyezni és túllicitálni egymást, újabb trendként pedig a műholdas kommunikáció támogatása körvonalazódik, ahol a Huawei beelőzte az Apple-t, bár egy rétegmobillal, de a soványka dicsőséget elkönyvelhette.

A cupertinói cég egy műholdas segélyhívó szolgáltatással indult el, ami fokozatosan válik elérhetővé, a Qualcomm modemjére építve, de még meglehetősen kezdetleges és limitált képességekkel bír, hiszen kétirányú kommunikációra nem képes.

Ben Wood, a CCS Insight vezető elemzője szerint a Samsung, mint következő nagy mobilpiaci szerepelő trendhez való csatlakozásával a vészhelyzeti műholdas üzenetküldés a jövőben a prémium mobilok alapértelmezett funkciójává válik. A bejelentések sora várhatóan a következő hetekben is folytatódik, a tajvani MediaTek chipgyártó például a híresztelések szerint a jövő héten rajtoló barcelonai MWC-n tervezi bemutatni saját technológiáját.

A Qualcomm idén januárban mutatta be a Snapdragon Satellite-et, ami már szintén a műholdon keresztüli kétirányú üzenetküldésre megy rá, az első készülékek az idei év második felében várhatóak.

A műholdas kommunikációs trendről korábban itt írtunk bővebben.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.