Az Nvidiát vitte jokerként Brüsszelbe a Microsoft
Lassan finisbe ér az Európai Unió vizsgálata a tavalyi év legnagyobb IT-specifikus akvizíciója kapcsán - a Microsoft láthatóan igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a döntéshozókon átmenjen az Activision Blizzard felvásárlási ügylete, melynek egyik új kulcsszereplője az Nvidia lehet.
Közel a döntéshozatal az Európai Bizottság részéről a Microsoft és az Activision Blizzard tavaly bejelentett, rekord értékű felvásárlásának engedélyezéséről, amit most egy újabb, a versenyhatóságok aggályait eloszlatni kívánó partnerségi megállapodás kísér az ügylet létrejöttét láthatóan nagyon akaró Microsoft részéről.
Brad Smith, a Microsoft elnöke tegnap részt vett Brüsszelben a talán mindent eldöntő bizottsági meghallgatáson, majd az utána tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a cég hosszútávú megállapodást kötött az egyik legnagyobb felhős játékplatformot üzemeltető Nvidiával arról, hogy az Xbox PC-s címek a jövőben automatikusan elérhetők lesznek a Geforce Now szolgáltatás katalógusában.
A megállapodás a korábban megjelent címekre is vonatkozik, a cég ugyanakkor jelezte, hogy a teljes katalógus feltöltése bár a következő hetekben megkezdődik, hosszabb időt, akár egy évet is igénybe vehet majd.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Smith egyben hozzátette, mindez értelemszerűen az Activision Blizzard videojátékaira, így egyebek mellett a videojáték-ipar egyik legértékesebb franchise-ának számító Call of Duty sorozat jövőben megjelenő tajgaira egyaránt vonatkozik majd ha és amennyiben a kiadó felvásárlását engedélyezik a hatóságok. A cég egyben közölte, kifejezett szándéka, hogy játékai az összes streaming-platformon keresztül játszhatóak legyenek, függetlenül attól, hogy hol vásárolta meg őket a felhasználó.
A megállapodás pénzügyi hátteréről egyik érintett sem közölt részleteket, ennél alighanem lényegesen fontosabb momentum, hogy az Nvidia cserébe teljes mellszélességgel beállt az akvizíció mellé, egyben közölte, hogy a Microsofttal kötött egyezség minden korábbi, a felvásárlási ügylettel kapcsolatos aggályát eloszlatta a cégnek.
Az Nvidia megnyerése az ügynek könnyen sorsfordító lehet a videojáték-ipar eddigi legnagyobb tranzakciója szempontjából, melynek kulcskérdése az, hogy a Microsoft képes lehet-e a felvásárlás által úgy alakítani a piacot, hogy a rivális platformok játékosait idővel kirekessze, illetve arra kényszerítse, hogy platformot váltsanak, ha kedvenc játékukkal játszani kívánnak a jövőben.
A Microsoftnak decemberben már sikerült az ügy mellé állítani a Nintendót, a videojáték-piac legnagyobb szereplőjének tekintett japán Sony azonban továbbra is mereven ellenzi az üzlet létrejöttét.