:

Szerző: Koi Tamás

2023. február 21. 09:02

Amit az 5G sem old meg: leépítés jön az Ericssonnál

Az 5G-hype a globális gazdasági krízissel viszonylag hamar kijózanító véget ért, az európai operátorok az áramszámlára költenek nagy ívű fejlesztések helyett, de globálisan is lassult valamelyest az új generációs hálózatok térnyerése. Ezt érzi a bőrén Svédország talán legismertebb technológiai multija, az Ericsson is, mely hétfőn létszámleépítéseket jelentett be.

A mobilhálózati eszközök, rádiós és egyéb átviteltechnikai berendezéseket gyártó cégeket is utolérte a technológiai iparágon végigsöprő leépítési hullám. A piac legnagyobb európai szereplőjének számító Ericsson hétfőn bejelentette, hogy 1400 embert küld el a vállalat anyaországában, Svédországban, mivel a cég megrendelései mind Észak-Amerikában mind Európában visszaestek a globális gazdasági krízis hatására.

A dolgozói létszám leépítése része annak a mintegy 9 milliárd svéd korona (átszámítva körülbelül 880 millió dollár) értékű költségcsökkentési csomagnak, melyet a vállalat vezetése a 2023-as évre irányzott elő korábban. Ehhez azonban nem lesz elég a mostani, 1400 fős munkaerő-csökkentés, a Reuters névtelen forrásai legalábbis azt állítják, hogy a következő napokban több leányvállalatra is kiterjed majd az intézkedés, potenciálisan további több ezer munkahelyet érintve.

eric_vonage

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Svédországban egyébként nagyjából 14 ezer Ericsson-alkalmazott dolgozik, azaz a mostani leépítés körülbelül a kollektíva 10%-át érinti, ugyanakkor a svéd szociális védőernyő biztosítja számukra, hogy a lépés a lehető legkevésbé fájjon az érintetteknek.

A gyártó ezért a tegnapi bejelentést megelőzően hónapokig tárgyalt a helyi szakszervezetekkel, végül sikerült úgy megállapodni, hogy a leépítés szinte teljes mértékben önkéntes alapon zajlik majd.

Az Ericsson utoljára 2017-ben volt kénytelen összehúzni a nadrágszíjat, amikor az akkori költségcsökkentési csomag részeként több ezer munkavállalóval bontott szerződést a vállalat. Ez még éppen az 5G-korszak indulása előtt volt, azóta a mobilhálózati infrastruktúra-gyártók forgalma valamelyest visszakorrigált, a jelenlegi gazdasági környezet ugyanakkor ismételten kedvezőtlenné vált a mobilhálózati beszállítók számára, miután az operátorok több kontinensen is kénytelenek lassítani a beruházási ütemen, miközben még a korábbi 5G-s fejlesztések sem feltétlenül kezdtek pénzt termelni a számukra.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.